Vergődés

Úgy tűnik időtlen idők óta
itt ülök mélabúsan
egy romhalmazt bámulva
ez az én életem
mindenféle értéktelen kacat, szemét
létem bármely pillanata
kudarcok-kudarca
rokkant lábam alig tart, ha indulnék
karom több helyen eltört
látásommal szüntelen játszik maya
hölgyeket vonultat, kinagyítva testük részleteit
alantas anyagi vágyakat lobbantgat
ábránd világba ábrándokat kínálva
Zsebem üres, nem segíthetek
ínséget látó rokonokat se
sorsom távlatairól nem is beszélve
évek óta helyben topogok
és hasztalan könyörgök
némi szánalmat mindenhatónktól
a jó szerencse elhagyott már születéskor
feltételek kötnek gúzsba
minden mozgás mi előbbre vinne
elmarad
porba omolva ordítozok
égő fájdalmak szörnyű nyomorában
vergődöm, sebzett állatként
ó Uram nincs tovább erőm
taposs rám vagy emelj föl
szolgád szolgájának szolgája
boldogan leszek!