Talány

Tündökölni rózsákon lépdelő hajnal színfátylát
loptad el sötétszemű lány, istenektől csenhet képességet
a földi, vagy ki tanított, mondd, finom szerelemre
egyetlen pillantásoddal felgyújtva lelkem
röpítve kozmikus szférákba föl, föl és azt ami időtlennek
tűnt számomra, holott másodpercek tört része lehetett
Te fájdalom nélkül oltottad el, miközben anyagi mivoltunk érintetlen maradt
félve, hogy megölnénk egymást, noha könnyen lehet
mindezt mi akkor és ott nem is éltük túl
s ami megmaradt üres-káprázat csupán!