Ki vagy Te tünemény leányzó tündöklő angyal
időtlen idők óta várlak, akármerről
hogy megjelensz Naptűzből tört hegedűvel kezedben
jaj Te égi-rányi parányi kedveske, megérinthető
miért csak most jöttél, hol késlekedtél Királylány
hallgatom, hogy zokog hegedűd bánata, s hogy nevet
derűvel megannyi dallam, és szárnyal húrt érintő kezedből
aki majd hallgat :bánatból boldoggá mámorosodhat
a szenvedő eloldódik fájdalmától s a barbár megszelídül
aki hallgat majd, mikor kiállsz a rivalda fénybe többé
sohasem szabadulhat a szépség és gyönyörűség fogja marad
mint én, aki máris visszavárlak és számolom a napokat
Itt vergődöm, boldog lehet a könnyű fuvallat
a fény, a víz, a föld amerre jársz, minden ami hozzád érhet
a lángszínű virág is, megálmodtam a színház bíbor függönyét
odasokasodnak az emberek meglásd, ha elkezdünk játszani
a látvány világot hódít, Isten hírnökei következnek a színen
újat mutatva dalban, táncban, szóban az égi igazságról
amit már feledtek régen, az elesett lelkek és lettek ettől is
még elesettebbek lelki nyomorba zuhanva, látod nem értik
mi végre érkeztek, valójában kik ők és hová tartanak
szegény kozmikus vándorok a karmák sötét örvényeiben
életről-életre szenvednek vágyak terhe alatt nyögve
sehol se találva a halhatatlanság időkapuját Golokára.
Kedvesem, látod ezért kell egy Világszínház:
kiosztani a látás fényét!
