Üzenet a csavargóknak

Valaha tiszta, meleg otthonuk lehetett
a csavargóknak, mert téli éjszakákon
fagymarta utcákon, éjjeli menedékhelyeken
barátságos otthonról álmodnak
egyetlen „ünnepnapon”az önzetlen szeretet
napján kopott bádog edényekből
szürcsölgetve adomány teákat
felrémlik bennük megfoghatatlan halk emlék
pehelypaplanról, fehér párnáról
tudatuk ködmezőin
valami langyos boldogság illata derenghet
és foszladozó képek: szüntelen keresésről
jobb, szebb, igazabb önhajszolásról
nemes küzdelmet ígérő harcról
hű szerelemről

Aki életpartra roskad, egyre távolabb sodródik
emberibb világtól… egyre jobban távolodunk mind
egy ősi, nem mulandó planétától
(más dimenziósíkra sodródtunk volna?)
amelyet újra és újra álmodunk, mint lehetőséget
nem tudjuk, milyen irányba lehet keresni az időben
vagy álmunk nem-e valóságot hordoz egy
anyagon felüli téridőről, amelyet ismertünk valaha
vagy ismernünk kellene valamikor

Itt Maya-birodalma keserű, sötét, kőkemény
bármit érintesz látszat, hazug, illúzió
szívedben halkuló remény piheg
alig pislákol e sivár kali-yuga talajon
lettünk hontalan tévejgők, csavargók, évmilliók
fogságában vergődők és tudatlanok… egyre megy
hatalmas urak vagy koldusok vagyunk… porszem
mindahány élőlény szerencsétlen és nagyon bolond
önmagának ás csapdát szüntelen minden földi kultúra
ez a húsfaló gyilkos kéjenc, vérengző
önromboló ronda faj, szenvedélybetegen tántorog
szárnyalhat nap felé a rémület sikolya
süket, szennyes, tébolydákra hull a hang.