Kedves A., szivatás ez a röpke élet
látnod, érezned kéne, ahogy éled
csábítanak hamis, kerge álmok
rajtad ül az ősi átok
amit elkövettél valaha
visszaüt holnap, bármily ostoba
Szidod sorsod, hogy elsodort, bár csak magad
okolhatod, hogy a kéjt szolgáltad, legalább ragadd
meg ezt a pillanatot, kilépni csábos körből
és ne járd a táncot, lázító zene, akárhogy bömböl
maya énekel vonzó édes dallamot, ámít
számtalan a fegyvere megtehet bármit
rád szabadít lángoló vágyakat és elvesztél
egymagad gyönge vagy, nyár vagy tél
egyre megy, a korty ital mámora ledönt
léted bábkötelét rándítják odafönt
Felfogni illenék, az óriás vérkörök természetét
a kéklő űrben, mint keringenek szanaszét
bolygórendszerek, más–más univerzumok
meghatározott irányítóelv szerint, romok
között mi nélkül, egy apró fűszál sem görbülhet
közepes planétán itt, tombolhat bármely örűlet
az élőlények között karmikus véget ér
minden korszak, testvér
szelídülni kéne, felismerni arcunk
minden elveszett harcunk
lényegét, hogy őshazánkba visszatérhetünk
hol félszeg félszek és aggodalmak nélkül lehetünk
örök kedvtelések boldog szereplői, mi akik ma
kemény feltételekhez kötve tengődünk, aligha
ismerve valódi múltunk, érkezésünk titkát
távozásunk célját, vagyunk tudatlanok odaát
felejtve minden ismeretünk teljességét
nagy tudósok elménkből kitörölték
a parányi maradékot is, ami Istenről adott
hiteles képet, vérrel és vassal irtott legott
félországnyi népet, ki ismerte az igazat és szépet
vesznie kellett!
