Kozmikus sikoly

Tudom, hogy nem valószínű de kérlek próbáld meg
az idősíkodból átlépni hozzám, hiszen már nem vagy
gyerek, és én itt az én idősíkomon tündérnek tudnálak
látni, nagyon szeretnélek, szörnyű magányomba nagy
szükségem volna, hogy szobányi csöndet kínáljak
Neked, ahol csak mi volnánk, általunk képzelt mesefilmben
szeretnélek a fülemmel, a szememmel, számmal szeretnélek
az eszemmel a megértésig, mert ne haragudj, olyan valószerűtlen
ez az egész, hogy itt lehetnél fodros ruhádban velem
és mégis holmi kevés időkülönbségre hivatkozva, nem látod
mennyire hozzám tartozol, Te, aki hiába kapaszkodnál
azokhoz a kortárs-bábukhoz, akik földig aláztak
és akik képtelenek megérteni a mosolyod
Látod most is a hallgatásba menekülsz vesztegetve perceidet
nem ismered fel a lehetőséget, hogy létezik ösvény hozzám
és lehet, hogy egymáshoz szelídülnénk és végre kevéske
öröm is közénk tévedhetne, mert éjszakára is nyitva hagynánk
a szívünket! Kérlek gondolj legalább egyetlen közös holnapra
ami a mienk lehetne, mert később zokogva vádolnád magad
ha nem lennél most bátor hallani a hívást
ezt a felröppenő kozmikus sikolyt!