Reqviem Ratkó Józsefért

Olajág, virágzó orgona illő síri magányhoz
rőt ősz sirat el, születésre halálra szürke köd
közöny csorog
vad szörny óriás-skorpió csípte nép, hullatva fiait
haldoklik a nemzet

Fényszózatot a kék Sinai hegyről hallgatod immár
bíbor borodnak két poharát itt felejtve
ikerszem kettőspontját, e lenti céda sorsnak
gazdag adósa, annyi gyönyörű álom lobogott benned
halmoztál volna engem is minden jóval
de behívtak, hogy a költő ismeretlen
hangszereken kísérletezzen valahol

Virrasztunk a döbbenet lápos talaján
magunk árva sebeit számlálva
harmadnapra várva!