Magánbeszélgetés József Attilával

brÖregem, Te óriás árva, éhező gyermek
beojtottad a magyar költészet nyelvét
hogy most látod, minden valamire való
törpe a maga módján Téged folytat
olyan azonos hangvételt szülnek és annyira
majmolnak, hogy ez röhej, persze földközelbe
alacsonyan repülnek, nem kell attól tartani
hogy, mint Te kékítőt oldanak az ég vizébe
Legföljebb elsöpri őket a kegyes idő
tartások, gesztusok, pózolások összeomlanak
nőneműek is próbálkoznak hangszereiden
játszani, távozásod után egy évre érkeztem
barátok lehettünk volna, ha nem játszadozol
azokkal a játék vonatokkal, legalább
az analitikus csajt hagytad volna a fenébe
összekuszált! Ködbe, káoszba léptél
Vagy kitudja, mulandóságaidból kilépve
végtelenbe száguldó vonatra szálltál
hol kívánságteljesítő fák kínálják édes
gyümölcseiket és pálmalevekre, karcolsz
boldogságtól roskadó verseket…