Állapot

Láthatatlan háló feszül
gyanútlan madarak röptét visszafogó
millió ragacsos kéz tépi tollaikat
piszkos zsombékokra hullatva mind
megrútult tájak sebeit holdfény álcázza
föld-ég közé dermed a sugárzás
emberek lépnek ki itt-ott zaklatott
álmaik ajtaján, valószínűtlen alakok
mezítelen lábbal lépkednek az út kövén
végtelen sorokba verődve álmatag
valahová szeretnének eljutni
Félik a hajnalt s mind többen összeverődnek
körbe-körbe
mint kényszer sétán nyirkos börtön udvaron
némán haladnak egymás után
ártó szennyköd árad szüntelen
hol kell keresniük
a kijárat eltűnt, mint az emlékezet!