(A kérdést egy nagyon kedves érdeklődő tette fel, és megkísérlek
valamilyen választ adni, amennyire telik gyér tudásomból)
Nem vagyunk azok akiknek hisszük magunkat
énünket testünkkel azonosítva tévedünk
lélek énünk belekeveredett a szennyezett anyagi világba
és játszunk, valakinek a szerepébe lépve
képességeink fejlesztésével a világ urai lehetünk
képességeinket valóban lehet fejleszteni egy határig
aztán, minduntalan be kell látnunk nem lehetünk
mindenhatók mégsem: hiába építettünk vagy romboltunk
Kozmikus vándorok vagyunk, akik sok millió éves
vándorlásban elfelejtettük ős hazánkat, hamis tudatunk
anyagi eredetéhez méltóan elhiteti: boldogok lehetünk
és minden szenvedést megfékezhetünk
de látjuk milliók halnak meg betegség-járványokban
háborúkban, természeti katasztrófákban vagy az öregedés
végez velünk.. életről-életre, újra és újra… és újra
A szerelem fogságában mulandó örömöket találunk
az alkotásokban is rengeteg szép káprázat csalogat
egyre jobban, hogy az élet annyira szép, úgy ahogy van
hogy rég elfelejtett kapcsolatunkat képtelenek vagyunk
helyre állítani a legfelsőbb lélekkel és újra kell születnünk
kegyetlen, vad tapasztalatok miatt
nagyon nehezen ébredünk tudatára valódi énünknek
és igazi céljainknak, mert vakítóak maya reklámfényei
lehet, hogy az idő egy pontján belefáradsz, hogy az legyél
aki nem vagy, és feladod az irigy utánzást belátva
hogy a hierarchia igen alacsony szintjén való hitvány
parányi élőlény vagy csupán és talán tiszta szívvel
meghódolsz a Legnagyobb játékos előtt, aki naprendszereket
és bolygókat pörget tenyerén és univerzumokat lobbant
vagy nyugvóra int és oly kegyes, akár hozzád is
elfogadja hódolatod és visszaenged aggodalmaktól mentes
örök otthonodba!
