Egy buggyant Sámson méretű szomorú öreg
elkóborolt lovait kereste, előtűnve a rengetegből
bánta is, nem is, fásult arccal csak járta a tereket
sohasem derült ki valóban voltak-e lovai
Csillagragyogással és szénaillattal érkezett az este
az árva kút vize hideg
figyeltem, ahogy láncához kötöd a kutyát
Mi végre tudnád, soha akkora csendbe nem süppedt lábam
sehol a világon, de mint az égen lengő fellegek
valahová minden, látod, ellebeg!
