Ballada a más téridőről! (Madu-Mohininak)

Szörnyűség, hogy később érkeztél
vagy valami egyéb korszak kezdődik
úgy tűnik, beléptél az életembe
egyazon zónában sétálunk hallak, látlak
érzékellek és értelek, új áramlás vibrálva
oldja egybe bennünk: mindazt ami égi
mindazt ami emberi, magasztos vagy törpe
azonos álom sors képeit forgatva ébredezünk
Nem egy önfeledt séta, ahol zene-tánc-ének
nélkül is örvendezhet a lélek
nem csak a káprázat fényrobbanása
nem csak a nagy varázslat
nem csak a játék öröme
hanem azonos álmok örök vonzalma
látszik életre kelni nevetve
ez a hullámverés lehet, hogy részegítő
és két pont között feszülő kötélen
juthatunk a magasba tudva minden lépés
szédítő mélységét is, de mi volnánk-e, mondd, ha bármiért is
megtorpannánk?Akarom ezt a téridőt
Hercegnő, balladába illő napjaim után
alázattal, homlokom porba merítve
várlak, a semmiből egy világot
hívjunk elő rejtegetett vágyainkból
remélve, hogy a sokaság majd okulhat
halk szerelmes fohászunk hallva
ősi tiszta messzire zengő dalban!