Parttalan meditáció

Fáktól, kövektől tanulunk hallgatást
nem csak az öröm hiánya késztet
(de nem értem a nyelvet
amelyet beszéltél volna, ha…)
létem lassan versé minősül
vágy szelídít, közömbös arcok között

Egyazon tündöklő végállomást
sóvárgunk mindannyian
akik tudunk az önfényű bolygókról
álmodnak a virágok, a madarak is

noha, hamis egónk miatt még
különböző dolgok vonzanak- taszítanak

Mint egy meg nem érintett óceán
a kép, amely önmagába fogad
neked nem jelent sokat
mozdulatlansággal válaszoltál
társak lehettünk volna bár

Minden lázadás jogtalan
más világ közeleg
amelyben szigorúbb szabályok eredménye
a szabadság

Amikor a szennyezett anyag elenged
rút karmainak szorításából
őshoni mezőn találkozunk újra
és nevetni tudunk
az egykori csacska múlton

Minthogy mérhetetlenül
többet tudunk majd
fák, kövek parttalan hallgatásáról!