Fiam, bizonyosra veszem, hogy holmi vélt igazságokra utalhatok csupán
világhírű festő alkotásai, hogy ilyen egyértelműen jól hatnak rád
eszem ágában sincs csökkenteni a pozitív élmény gyönyörű tüzét, a magam véleményét próbálom esetleg mentegetni, amikor olyanokat mondok neked az ismétlő tenger hullámaira emlékeztet a szerző, azzal, hogy kedveszegetlen ismételi az újabb-újabb és újabb egyneműen hasonló kísérletet a forma és szín körtánc-körzene-körlobogás dinamikáját színmások ellensúlyaival, mintha nem tudna nem akarna, másba fogni, mert megkockáztatom:annyira élvezi ezt a mozgás lehetőséget beleszédül ebbe a nagyszerű lendületbe és képtelen kilépni ebből a képből életmű kiállítás lévén a balga utókor láthatod sorba rakta az egyneműséget még riasztóbban ezért hat a vonalak és színek gömbtánca, képzeld el Roden a „Gondolkodó” szobrát ennyiszer ismételgetni hol a jobb…hol a bal lábára támaszkodva és lehetőség a karokat is felcserélni, mert szuggerálni lehet valami parányi belső változást de úgy elképzelhető, hogy egyazon gondolat-atommagját x-szer újra játszani őrületből lehet, vagy zenei gyakorlatból, amikor skálázol alig felfogható változásokkal a ritmusban a hangszínben, a lendületben, de az Isten-szerelmére, koncertekre ugyanezt a kedvtelést
megjeleníthetem-é mondd? Vagy mentsük a világ, és általad, oly nagyra tartott festő életmű kiállítását, azzal a keleti mély bölcs mondással, „hogy egész életünkben képünk lényegét tekintve egyetlen képet festünk”? Rendben van, rám is éppen úgy hat ez a festészet mozgás
mint bárki műélvezőre de nekem ezekből néhány elegendő, ahhoz, hogy újra éljem a szerző ős ösztön-űzenetét, a kiállítás látványa amiatt zavart, hogy gyakorlat közben pillantottam meg a balerina kínos, önkínzó vergődését, amikor egyazon dolgot gyakorol és tébolyodottan
örvénylik, minden parányi sikerrel újra és újra, nem tudom pontosan mire jó kivetíteni a műhely számtalan tréningjét a nézők irányába, a japán festő állítólag többezerszer rajzolta le a kakast a legapróbb toll-részletéig, hogy megtanulja aztán három vonallal ábrázolni a kakas lényegét de csupán az utóbbit kívánta esetleg bemutatni. Minden lehetséges félreértést szeretnék elkerülni, ugyan a világhír elnyerésére, ha ez kell, legyen meg, nem zavar, hogy mikor és mivel táplálkozik a közízlés esztétikára hivatkozva kordivatként (mindössze azt magyarázom)
miért volt elegendő számomra olyan rövid tárlatnézés, még azt sem szeretném sugallani, hogy igazam van, mert ha mások is olyan szakrális csodálattal és őszinte lelkesedéssel élveznek egy tárlatot, mint te, akkor igazán érdemes volt a szerzőnek elkövetni mindazt amit elkövetett
hiszen te bepörögve, táncoltad lelki síkon körül a művet és szerzőt, és ez csodálatos öröm mert végülis nagyon kevesen képesek lelkesedni ma már a művészetért!
(Elkoptatott sorsommal úgy vagyok, hogy a traszcendentális igazságok irányába mozdultam el ebben a dimenzióban egészen más a mérték más az érték, mégis tagadhatatlan, hogy e tárlatnak számtalan irányú törekvése, kozmikus megértést feltételez lehet, hogy a feltételekhez való kötöttségünket szerette volna kiemelten hangsúlyozni a szerző vagy tán a tragédiát, hogy az ember, mint értelmes lény, érzékein nem tudván uralkodni újra és újra elbukik az önmegvalósítás váratlan szerpentinein, bárcsak Ti is próbálkoznátok mielőbb felismerni e káoszból, hogy merre a kiút…)
