2009. április 28., kedd

Feltámadás

Micsoda idők…micsoda idők honlapom ott kering
talán a végtelen űrben,közel egy fekete lyukhoz
a lehetőség meglegyint:
csillagok olvassák most a verseim
itt a földiek nem érnek rá rohannak,mint az őrültek
a betevő falatért vagy zsebbe törni újabb milliárdot

nemzetünk vagyonából,hiszen élnek itt rendhagyó tehetségek
bankárok,akik az ország jelentős aranykészletét eladják
felhígult dollárért
kufárok,akik ívó vizeinket kiárusítnák idegeneknek

és földiek,akik megtagadják sorstársaikat,barátaikat
harácsoló árulók ülnek a parlamentbe
rácsok mögé került sok vörösgárdista tolvaj
noha szabadon még mindig több van

Össze tákolt kormány nyúzza a népet kíméletlen
az internacionalisták miután lenyúlták a közvagyon
nagy részét,nyomorba taszítják Ady Endre népét

A sokaság,mely lázadva elűzhetné e sok bitangot
hunyászkodva,nyögve,éhezve jól tűri az igát
démoni kádár-brancs idomított tömegei

Pedig jönnie kell egy valódibb világnak,hajnalodnak
igazabb holnapok a Kárpát medencébe
új értéke lehet majd a szónak és tettnek

Hiszek egy Istenbe
hiszek egy győzedelmes magyar feltámadásban!

2009. április 24., péntek

Srímati Radharáninak, köszöntésféle!

Bizonyára milliók és milliók köszöntenek ma
virágtengerek ringanak lábadhoz ajánlva
és édes ősi dallamokat zengve gondolnak rád
e bolygón is, ahol az illúzió és káprázat foglyai vagyunk

Itt vagyok, porba mártva fejem hódolattal
szolgák szolgáinak legutolsója
egy száll rózsa szín rózsát hoztam oltárodra
halk reménnyel, hogy elfogadod
egy bűnös
emberlénytől

Te, aki Krisna szépség és gyönyör forrása vagy
kinek fénylő olvadt arany szépsége elvakít minden látót
a tiszta szerelem fennkölt érzése általad nyilvánulhat meg
a fájdalom a csalódás hangulata is, amely lélekformáló
általad ragyoghat minden kozmikus megnyilvánulás
minden elesett lélek boldogítója ként köszöntelek

Köszönteni méltó szavakat hol találnék
ehhez szegény bármely nyelv, sivár bármely elme
talán csak halk szellő fuvallat
virágszínek és bódító illatok
nektár édes áramlata érhet közeledbe
küldeném a fenyvesek gyanta illatát
üde kristály tiszta tavak báját, szülőföldemről

Neved zengve énekem is dadogás
örömök harmóniája
képzelni
miközben táncol a szívem
vágyam, gondolatom kozmikus mása, hogy Téged
elérhet…

Ballada a más téridőről! (Madu-Mohininak)

Szörnyűség, hogy később érkeztél
vagy valami egyéb korszak kezdődik
úgy tűnik, beléptél az életembe
egyazon zónában sétálunk hallak, látlak
érzékellek és értelek, új áramlás vibrálva
oldja egybe bennünk: mindazt ami égi
mindazt ami emberi, magasztos vagy törpe
azonos álom sors képeit forgatva ébredezünk
Nem egy önfeledt séta, ahol zene-tánc-ének
nélkül is örvendezhet a lélek
nem csak a káprázat fényrobbanása
nem csak a nagy varázslat
nem csak a játék öröme
hanem azonos álmok örök vonzalma
látszik életre kelni nevetve
ez a hullámverés lehet, hogy részegítő
és két pont között feszülő kötélen
juthatunk a magasba tudva minden lépés
szédítő mélységét is, de mi volnánk-e, mondd, ha bármiért is
megtorpannánk?Akarom ezt a téridőt
Hercegnő, balladába illő napjaim után
alázattal, homlokom porba merítve
várlak, a semmiből egy világot
hívjunk elő rejtegetett vágyainkból
remélve, hogy a sokaság majd okulhat
halk szerelmes fohászunk hallva
ősi tiszta messzire zengő dalban!

Téridő kétszemélyre

Nem kértem a csókod, csodáltalak csupán
nyitva maradt szívem nagy kapuja
ha megpihentél és távozni akarsz bármikor
megteheted szabadon jó ha tudod vendég
szerető vagyok, jöhetsz majd délután

Többre nem megyünk, nem kötődöm senkihez
mert minden oldás jobban nekem fájt
lejárt a nagy vad lángolás, halk mosoly
ami téged szépít s mitől lehet minden szép itt
betöltöd életterem, ahogy egy rózsa illatoz

Hozhatsz vidám dallamokat, szívesen hallgatom
s ha nem szeretnél nem látható hálódba fogni
társaloghatunk letűnt időkről, csillagokról
nehéz szerepekről, barbár gyötrelmekről
mitől az élet szép és rút édes vagy keserű

Szelíd őszinte és tiszta ez a derű!

Végső esély

Hazudik, öncélból játszva a nagy odaadót
miközben szent nőként próbálgatja a hímeket
önvakítón dicsérve önmagát, hogy milyen fenn van
kerüld messzire azokat, akikben nem őszinte az alázat
és állítják, más az út a felsőlélekhez - ahol csak beszélnek, beszélnek, beszélnek
beszélnek
szédítenek
bátor, határozott cselekvésre szólítja Ardzsunát Krisna
nem gyáva gyámoltalan
ábrándozásra
fontold meg
és szabadulj
felismerve
helyzetedet

Még néhány percet várok
tudnod kell „imádlak”
de az Űrhajó
Nélküled is
elindul!

(Kollektív) tudatú költők

Többezer kopott tehervagon baktat régi gőzmozdonnyal
az utasok nők és férfiak, fiatalok csaknem gyerekek és
öregek, költők utaznak együtt de senki sem ismeri a másikat
mélyen hallgatnak, mert mindenki azt hiszi, hogy egyedül ő
a verselő-ember, a többit átlagnak látja, vagy egyéb foglalkozásúnak
ezért mindannyian büszkék önmagukra, még a kalauzok is verselnek
ezek a pöfékelő vonatok kissé lemaradva az időben végtelenített
vakvágányon haladnak körbe-körbe, valahogy ezt sem érzékelik
a tisztelt utasok csak utaznak egyre
pedig némelyik már egészen elnyűtte a ruháját is, nagyon
szeretnek utazni persze itt ott vannak megállók, ahol fürödni
falatozni lehet, megvásárolni a friss lapokat, cigarettát és olcsó
fröccsöt vagy kávét isznak, annyira el vannak foglalva önmagukkal
azt sem veszik észre, hogy mindenki ugyanazt olvassa
amit a másik és nagyjából a gondolataik sem különböznek
a versek hangneme sem különböztethető meg nagyon
útitársak, egyazon vonaton, hasonló körülmények, ételek, italok
örömök–bánatok, céltalan utaznak, ezért senki sem várja
valami biztos helyre az érkezést, életük lényege maga az utazás
órákat esetleg napokat vesztegelnek egy-egy megállóban
ahol számítógépeken megírják verseiket és elküldik
a szerkesztőnek, aki gondoskodik a publikálásról
könyvek kiadásáról, hogy legyen a könyvesboltokban
könyvtárakban egyre több verses könyv
a rohadt életbe azt senki sem veszi észre, hogy alig
olvas valaki, a feleség, a szemüveges nagymama
vagy esetleg a csodálkozó szomszéd lapozgat bele
a dedikáltan kapott ajándék kötetbe és vigyorog, bárgyú
arccal, hogy jó lehet még a papír erre–arra…!

Loránd

Gondolom emlékszel, maximális sebességgel száguldoztunk
a szülőföldről, hazánk irányába, kisfiad hátul elaludt
a megélhető korszakokról beszéltem Neked
hogy az élmények felett kell állnunk, mert vágyak
kísértésében élünk a Földön és ahogy élünk, elkövetett
tetteink minősége határozza meg a következő testünket
és mozgás sávunkat, tehát érdemes figyelni az ég törvényeire
nem szabad mélyen belebonyolódni se a vagyon se a hatalom se a hírnév
szerzésébe, mert itt minden anyagi élvezetekre csábít
És nem kielégíthető a vágyak mohósága, végtelenbe
hosszabbodik… szerény életvitel, magasztos gondolkodás
inkább ami célra vezet, hogy valaha visszatérhessünk
az ősi hazába, ahonnan elcsavargott a lélek-énünk
mint kozmikus vándorok minden édes, magasztos
múltunk elfeledtük a sok millió napéves csavargásban
szakadatlan ezért keressük mindenben itt az anyagi világban is
látod ezt Te is, őrültként keresi mindenki:
ölelésben, pénzben, palotákban bármi talmi csillogásban
Bárkit elvakíthat a lehetőség élni tombolni mulatni
holott okulni kéne kik vagyunk, mi az életcélja és
hová tarthatunk?
A népek káoszban kavarogva szenvednek tudatlan,
és ezt kell túlhaladni, lassan bár de a tudomány is ott tart
kezdi elismerni, hogy az élet keletkezése nem a vak öntudatlan
anyag műve, hanem a felettes intelligencia terve és kivitelezése
a jóság sávjában élsz érdemes tovább lépned... aki egyet lép Isten felé
ezerrel válaszol Isvara, elcsatangolt híveinek, hogy segítsen
őszinte alázattal meghódíthatod a szívét
Most még itt azért is szóltam, hogy eljön az idő amikor
közvetlenül nem beszélhetek és bárkit is felismerni
madarak röptében, halk szellőkben, virágok színeiben
az anyag sűrű bozótjaiban, esőcseppekben valamivel nehezebb
bár reménykedem, hogy messzebbre jutok a szennyezett
anyagi Bolygóknál noha nem sok az érdemem útszéli
szalmaszálként hányódunk, aggodalmak erős kötelékeiben
fogva tartanak kéjes vágyak és mindaz amit maya elénk tesz
ragyogni látásunkat becsapni, bármikor képes
Elménkbe lopakodik és hajt minket, lehetetlen résen lenni
annyira finomak a hajlamai és ötletei nem sok esélyt hagy
ám az őszinte fohász még Őt is távol tartja, leül egy közeli kőre
és vár, hogy mi következik az alany változni próbál
jobb felé keres menedéket, vagy viszik lábai a kitaposott
ösvényen, újabb kalandok felé… mi dönthetünk szabad
akarattal… legtöbbször az ismert édes élvezeteket választjuk
ízek, illatok, színek, hangok foglyai vagyunk s ha veszítünk
maradunk rabságban tovább az élet sarába vergődve!

Éltető gyönyörűség

Megnyilvánulás előtti tömör sötétben, leveleket se bontott fákon
mezítelen ott ül erdőnyi bontott hajjal
a hajnal
fürtjei közzé tűzi
a nap aranyát
olvadt aranyként
pompázó
szétterjed az égen egy pirkadatnyi óriás rózsa mosoly
Méregzöld erdők felől érkezik a lány hegedűvel
törékeny kezével dallamokat röptet
csukott szemmel hallgatom
mint ki most
tud gyönyörrel táplálkozni
töltődni
arra gondolok a szárnyaló vonós kar
vonalakat ír a térbe
és ezt a bonyolult jelrendszert könnyedén olvassák az égiek
zenét keltő szív
tündérlány testbe
muzsikál
muzsikál
muzsikál
hangharmóniák misztériuma vezet a kezdetekhez
az elemek születése pillanatához
amikor eldől a mozgás sorsa
fény, színek, formák
népesednek
hiányuk
helyére

szerencsés vagyok

visszaajánlhatom minden látomásom
rajongás üzenetként
Rádikának és örök társának a soknevűnek
Mindenkit-Vonzónak
világszínpad, lelkes vaisnavák világdeszkája
amely kiemelkedik majd
a szennyezett
anyagi világból
Plakátokon üvöltöm jöjjetek el
emberek legalább ezren
legyetek tanúi
és részesei a kegyelemnek
amelyet minden előadáson
kioszthatunk, mindenkinek
azoknak akik vakon és süketen, nem
az édes éltető gyönyörűség közelébe éltetek!

Vándor

Se kép se hang, maradsz látom mozdulat nélkül
barátságunk tágas palotája, menedéknek
fel sohasem épül
belepnek égi kék tollpihék, tündérek
angyalok
vigyázzák
álmodat

ébredés után
többé
ne keresd, arcom
hitetlenekkel
vívom
valamely más-téridőben
vad
harcom

marad
néhány
nem dalolható
dallam

hópehely
emlékezetben
ezt érdemeltem

kutya vonyít láncon
látod kedves
én már nem is látszom!

Hívogató (M.Dayita D.D.-nak)

Szép énekes éned szólítgatom, jöjj el hozzám
hajnal forrás vizekben, ha fürödtél indulj el
ébresszük az alvó sokaságot gyönyörű énekkel
az elesetteket mind, ősi énekünk szeretet-lángja
nyilvánuljon meg mindhárom világban
maya a lebírhatatlan is torpanjon tétlenségre
felnézve az égre mondja ”Uram ezekkel szembe
eltörpül varázserőm”
alvásra készülődő fák boruljanak virágba
borús egek váltsanak kék derűre
végtelen mezők pipacsai fogjanak őrült táncba
pokoli bolygókon yugányi időre aludjon ki a tűz
szenvedők kínjai ott is enyhüljenek
és a félistenek mind boldog táncba merüljenek
Hívlak ékes énekeket ismerő, számtalan
elesett vergődő lélek vár itt, szennyezett anyagi
világban sötétben tengődve élnek
boldogságot éhezve
nem ízlelt örömök nektár ízét álmodják
csupán halk emlékük van a gyönyör édességéről
amit ebben a megnyilvánult világban
sehol és semmiben sem találnak
keresik szóban, táncban, dalban és hiába
senki sem találja az elveszített tiszta égi
éneket, ma Te énekelheted
szólongatlak kedvesen kiválasztott szelíd énekes
Isten hírnökei nem sokára színre lépnek
nem halogatva immár örömet szerezni
Rádháráninak és Krisnának
fegyverkezünk csodálatosan hangzó hangszerekkel is
csorba szalmaszál értékű szavakkal színházvilágba hívlak
szólítom szép énekes éned világszínházba
égi harmóniákat szomjazók nevében
porba ejtve homlokom, kérlek, ne késlekedj
hiányod nincs aki betöltse, sietve siess
reményünk csillaga, hogy fényre kapjon
mosolyodtól
s a nap nagyságú gong kondulhasson
függöny pedig szétrebbenjen, ahogy csordul a fenti kegy!

Vers Anukrisnának

Ki vagy Te tünemény leányzó tündöklő angyal
időtlen idők óta várlak, akármerről
hogy megjelensz Naptűzből tört hegedűvel kezedben
jaj Te égi-rányi parányi kedveske, megérinthető
miért csak most jöttél, hol késlekedtél Királylány
hallgatom, hogy zokog hegedűd bánata, s hogy nevet
derűvel megannyi dallam, és szárnyal húrt érintő kezedből
aki majd hallgat :bánatból boldoggá mámorosodhat
a szenvedő eloldódik fájdalmától s a barbár megszelídül
aki hallgat majd, mikor kiállsz a rivalda fénybe többé
sohasem szabadulhat a szépség és gyönyörűség fogja marad
mint én, aki máris visszavárlak és számolom a napokat
Itt vergődöm, boldog lehet a könnyű fuvallat
a fény, a víz, a föld amerre jársz, minden ami hozzád érhet
a lángszínű virág is, megálmodtam a színház bíbor függönyét
odasokasodnak az emberek meglásd, ha elkezdünk játszani
a látvány világot hódít, Isten hírnökei következnek a színen
újat mutatva dalban, táncban, szóban az égi igazságról
amit már feledtek régen, az elesett lelkek és lettek ettől is
még elesettebbek lelki nyomorba zuhanva, látod nem értik
mi végre érkeztek, valójában kik ők és hová tartanak
szegény kozmikus vándorok a karmák sötét örvényeiben
életről-életre szenvednek vágyak terhe alatt nyögve
sehol se találva a halhatatlanság időkapuját Golokára.

Kedvesem, látod ezért kell egy Világszínház:
kiosztani a látás fényét!

Hangulat vázlat

Robban a rügy, fű lándzsa vág utat magának
lombosodó szellők között tűnik el a dér
s a csonkult őszi avar sárga vér
ami készűl
Isteni
évszak
életfakadás

Naparanya
csordul
fejemre

ébred
az erdő
hajnalban
költözött
madár
dal

a

szívem!

Ne legyen!

Ne legyen magyar a magyarnak farkasa
gyakran egymásnak rontunk dühösen
elég az önpusztításból mire mentünk
hogy gyakoroltuk ezer évig a vicsorgást
s a szomszédban ismertük fel az ellenséget
vagy testvérünkben vagy szüleinkben

Ne legyen magyar a magyarnak farkasa
ezért csonkult meg ennyire a haza
mert egymást ütöttük szüntelen véresre
nem az ellenséget, mondjátok testvérek
képesek vagyunk mi összefogásra
változásra, megújhodásra vagy maradunk

Szerteszaggatott széttagolt idegen igákat
nyakunkon viselve az elorzott régiókon
míg idegen földön kóborlunk sokan
elbujdosva mások honát építve eszünkkel,
kezünkkel, szívünkkel, tudással
ne legyen magyar a magyarnak farkasa

Századok óta sürgetik a költők a nagy
egységet, ami minden nemzetet felemel
ármány helyett önzetlen szeretetet
seregeljetek vissza a haza földje vár
nem a nagyvilág, nem a sok – sok idegen
ne legyen magyar a magyarnak farkasa

Állni kell új-hadak útjára, mert itthon elfogyott
a szabadság katonája, csak a zászlók lengenek
idézve 56-tot és némi véres ütközetet részegített
rendőrökkel, akik védik vasfüggönnyel a bolsikat
és vannak bizony megtévedtek is sokan
ne legyen magyar a magyarnak farkasa

Ne legyen magyar, aki nem érti, hogy hazánkat
elrabolták körbe a történelem nyertesei
és tennünk kell a dolgunk magunkért is
eleget harcoltunk Európánkért, mégis magunk
maradtunk kint is bent is segítve másokat
ne legyen magyar a magyarnak farkasa

Áramoljatok haza, vagy ott harcoljatok
a honfoglalók erejével lelketekben az ősi
határokért, miket mások bitorolnak kevélyen
és nem boldog a nép így szolgaként
Vezérek hiányzanak szülőföldre jöjjetek
ne legyen magyar a magyarnak farkasa

Ne legyen magyar a magyarnak farkasa
mert az volt bizony ezer éven át
ez a nemzet sohasem volt pogány
jól tudta mindezt Koppány de Róma
az álszent, mást akart javára játszani
a jelentős magyar erőket s bomlasztva

(Viszályokat keltve török ellen hagyta
lassan elvérezni sok belső romlást
keltő germánság is igyekezett leigázni
népünket, sok ravaszsággal… és jött a többi
jóakarónk is… máig mikor a pénz
a multik kezében beszél)

Ne legyen magyar a magyarnak farkasa
ha jövőt akarsz fiaidnak harcolj
okosan, bölcsen tudj küzdeni a szavakkal
ősi Istenedhez imádkozz ki rettentő
csatákban őseidet győzelemre vitte
Indiától Vereckéig és Te vagy kit félt a világ

Ne legyen magyar a magyarnak farkasa
találj magadra káoszba rántott sokaság
kit téveszmék fertőztek, ébredj józanságra
legyen újra fegyvered és pajzsod a lángoló
szeretet és mint ellenségeid nemzeti egységben
legyünk mi is végre győzedelmesek!

Egy Matadzsinak

Öreg, erős kívánságteljesítő fa száz karommal
ölelnélek, lombjaimmal melengetve rejtenélek
földi rideg, vad szenvedés viharoktól
amelyek gyakran nyomodba érnek, bántanak
és megaláznak, mert nem értik Angyali kedved

Jöjj hozzám jó anyácska, ősi szent dalokat énekelni
tiszta szeretetre tanítani örvendezve égi neveket
zengedezve jámboroknak, hátha mégis szelídülnek
mind, kik elvadultan élnek felejtve magasztos
törvényt, nem látják talpuk alatt a sötét örvényt

Jöjj csak bátran, magányod sivár társtalansága
nem jó, ha fogvatart megannyi bánatot szülve
meséld csak el szép álmaidat sorba és alázattal
merítsük homlokunk a porba, Gurudév
lába oltalmat kínál és kérjük adja áldását életünkre!

Ballada

Beletörődve a várakozásba testben és lélekben várakozunk
valami szebb jövendőre, tudjuk, hogy eljön Kedvesünk is
csak még a homoktengerek végtelenét álom szekereken
célirányba át kell utaznunk, átkelve az üveghegyeken
és mérgesen tajtékozó óceánokon, esetleg hétfejű sárkányok
tűzet okádva támadnak ránk és éles hangulat lézerkardokkal
védekezünk az utolsó fejig kaszabolva, mert ölni is tudunk
miközben zajlik az életünk a várakozásra ítéltek honában
Beletörődve a várakozásba testben és lélekben várakozunk
egyre jobban és jobban fogyatkozva, tartományokat hódít el
tőlünk az idegen, ahová az ő kocsmáit és az ő templomait építi
hogy az ő népe nyelvén az ő népe jusson inkább szóhoz
várakozunk Kedvesünkre ki az ellopott tengereinken érkezik
bizonyára nagy fehér hajón majd virággal integet part közelbe
ha el nem téved e fene nagy gázködben minden várt hajó
a hasztalan lengő lyukas zászlókkal, agyba–főbe verve
Minden partra vonuló vért is hullatva, falhoz szorítva ütlegelve
osztják morzsáit a magyar demokráciának az itt maradt
kádár-horn-gyurcsány vörösbárók, leverik a lázadókat
jöhetne Kedvesünk, aki most fagyban órákig vízumért sorba áll
kitudja hányszor visszalökik kérelmét olcsó kifogásokkal a
külhonban dolgozó magyar nagykövetek hivatalában
de bárki más kínai, hottentotta, afrikai itt lófrál könnyedén
várakozásra kárhoztatva zabálhatjuk a romlott élelmet
Tonnaszám, mert a multik mindent eladnak jól csomagolva
ha nem magyar termék, mert azzal ők nem foglalkoznak
várakozunk bizony szívünkbe tört reményekkel búsongva
éveken át, századokon át utazva, hisszük a lehetetlent is
hogy eljön a valódi rendszerváltás is igaz bölcs vezetőkkel
s az elcsatolt testvéri légiók egybe ölelik az országot
hogy senki se maradjon hazátlan kívül rekedve és megalázva
ha tengerek és homok mezők helyet is cserélnek elszántan
Beletörődve a várakozásba testben és lélekben várakozunk
megérkezik Tündéri Kedvesünk, magyar vízumot lobogtatva
balkán poklaiból is eljön, hogy lássa a hazát, ahol valaha
valóban éltek igaz hazafiak, és tudtak harcolni a nemzetért
nem testvéreiket gyilkolták és ítélték tömlöcbe, mint ma
építettek, szerették a népet, az anyanyelvet, nemes tudattal
vezettek, gyűlölködő, ellenséges hordák között Európában
gyalázat, ahová süllyedtünk, hazugok az élen ágálnak
Beletörődve a várakozásba testben és lélekben várakozunk
hegyek omlanak le vizek apadnak el, árvizek pusztítanak
várakozók országában várakoznunk kell az igazabbra
hologram univerzumban mulandó illúzió minden az ocsmány
jelen is, eltűnik, hogy tiszta hajnal szülessen új nappal
megérkezik Kedvesünk is a Tündér, kire életen át vártunk
mire csöppig elapad szép szilaj ifjúságunk, a parton leszünk
majd rivalgó nagy tömegben, várakozva talán ránk ismer még!

Oldás

Búcsúzás kéken tündöklő rózsái
hullnak ma lábad elé, lehettél volna
álom-Tündér, életem mezőin vonulva

Őszi avaron nyomaid tovatűnnek
arcod egyre halkul, sebtében vázolt rajz
nem énekeltünk gitár kísérte szent dalokat se
nem fértem be napjaidba és szerinted én
őrült nagy terveinket leépítettem
ezen a létsíkon tiszták maradtunk
érintetlenek, mint annyi minden más

Remélem, könnyen eloldod magad
néhány szavamtól
szabad vagy, jó utat!

Tündérvárás

Keresetlen gyöngypatakban, harmat vizekben
hajnal bíborában, virág-lángolásban fürdik
kedvesem a Tündér, csillagos köntösét ölti magára
készülődik héthatáron túlra „más téridőbe”
álmodja, hogy majd rám talál és én is őt álmodom
szépségét távolok fátyla rejti, ide ér már csakhamar
valami még meg se nyilvánult öröm finom rezgése
bódít, meg nem pendült húron a képzelet lenge ujja
míg tavasz álarcú téli szél búját nyögi-fújja!

Meghívó: EK-nak

Sok-sok millió évet vándorlunk… amíg végre emberi
létformába születhetünk újra
de most már igazán elindulhatsz, annyira egyszerű
ha semmid nincs, áldozz szeretettel naponta vizet
tiszta oltárkán és parányi zöldlevelet és
”Én ezt elfogadom” - mondja Krsna
imádhatod jókedvű tánccal, énekkel
hangos mantrával, könnyen elérheted Őt
gondosan csomagold össze minden aggodalmad
fájdalmat, csalódást, rútságot, bolond vágyat
irigységet, haragot, bánatot… égesd el
mint a szemetet
öröm, egy tisztább életet élni
ha megteszed az első lépést
Ő ezerrel válaszol
bárhonnan indulhatsz, a kéj égető bugyraiból is
mámorító, kábító italok fogságából
az alvilág szennyes nyomorából és fényűző
gazdagság bíbor és arany szőnyegeiről
önérdeked, hogy ne keveredj többé
a szenvedés parányi mulandó örömök
betegség, öregedés, halál - újraszületés
körforgatagába
Utazz haza Istenhez, aki vár minden elesett
lelket szeretettel örök őshazába
kívánságteljesítő ligetek nektárédes
létben kedvtelések várnak
ne ölj meg amiért hívlak, jó szívvel teszem!

Ballada 2006

Minden teret kitöltenek sietve az árnyak
meneküljek, vagy szembe álljak
elég a szív
egy pontja
hol gyullad a fény és magába vonja
a sötét káoszt, hogy a szem lásson
okuljon az aggódó elme
agyagtestű őkegyelme!

Kozmikus sikoly

Tudom, hogy nem valószínű de kérlek próbáld meg
az idősíkodból átlépni hozzám, hiszen már nem vagy
gyerek, és én itt az én idősíkomon tündérnek tudnálak
látni, nagyon szeretnélek, szörnyű magányomba nagy
szükségem volna, hogy szobányi csöndet kínáljak
Neked, ahol csak mi volnánk, általunk képzelt mesefilmben
szeretnélek a fülemmel, a szememmel, számmal szeretnélek
az eszemmel a megértésig, mert ne haragudj, olyan valószerűtlen
ez az egész, hogy itt lehetnél fodros ruhádban velem
és mégis holmi kevés időkülönbségre hivatkozva, nem látod
mennyire hozzám tartozol, Te, aki hiába kapaszkodnál
azokhoz a kortárs-bábukhoz, akik földig aláztak
és akik képtelenek megérteni a mosolyod
Látod most is a hallgatásba menekülsz vesztegetve perceidet
nem ismered fel a lehetőséget, hogy létezik ösvény hozzám
és lehet, hogy egymáshoz szelídülnénk és végre kevéske
öröm is közénk tévedhetne, mert éjszakára is nyitva hagynánk
a szívünket! Kérlek gondolj legalább egyetlen közös holnapra
ami a mienk lehetne, mert később zokogva vádolnád magad
ha nem lennél most bátor hallani a hívást
ezt a felröppenő kozmikus sikolyt!

Talány

Tündökölni rózsákon lépdelő hajnal színfátylát
loptad el sötétszemű lány, istenektől csenhet képességet
a földi, vagy ki tanított, mondd, finom szerelemre
egyetlen pillantásoddal felgyújtva lelkem
röpítve kozmikus szférákba föl, föl és azt ami időtlennek
tűnt számomra, holott másodpercek tört része lehetett
Te fájdalom nélkül oltottad el, miközben anyagi mivoltunk érintetlen maradt
félve, hogy megölnénk egymást, noha könnyen lehet
mindezt mi akkor és ott nem is éltük túl
s ami megmaradt üres-káprázat csupán!

Maya útjain…

Alvótudatban élnek, mint a fák és az állatok
akarnak ragyogni, lángolni, gyorsan elégnek
emberek sokasága élvezeteket hajszol…

Hogy mi van odaát, a gyorsan múlandó test után
tündöklés-sötétség foglyaiként nem is sejtik
világ váltó változásra bírnák magukat

Sóvárogva annyian, nem hajszolnának
apró örömöket, rövid színes illúziókat
tiszta vágy ébredne szívükbe méltó lenni
a teljességhez, a létezés valódibb magasztosabb
formájához

de őrjöngve habzsolnak, elméjüket átprogramozták
az anyagelvűség hamis gurui!

Ünnep

Tömény gyantaillat áramol szerte szabadon
fényzuhatagban a fenyvesek olajzöld sötétben
fehéren–szürkén-rozsdabarnán sziklakövek sétálnak
az ég felé és lent a völgy peremén érett málna
üdít, vadpatak forrása zuhog s part szegélyen tarka virágok
hajladoznak könnyen az enyhe szélben vadméhrajok dongva
részegülten nektári zamatoktól örvendeznek
naparanya csorog a vékony karó kerítésen boldog aki itt élhet
áldozva Isteneknek virágot, vizet, vidám dalokat énekelve
reggeli harmaton korán ébredő láthat is itt tündéri táncot
mezítelen lábbal gyönyörű gopik lejtenek rajongó őrült
ritmusra csapongó kedvtelésből, hogy ezzel ide csalják
Mindenkit Vonzót, aki legjobb a mulatozásban
míg szívekben a tiszta szeretet lángol és őszinte hódolat
ha fokozódik a mámor madarak lopakodnak közeli ágakra
jámbor állatok leskelődnek, legelésző tehenek
gyorskezek tombolnak a dobokon, messzire zengő a jókedv
és egyre többen gyülekeznek bekapcsolódni, felejtve most
bús napi gondot, gitárok zúgnak, karatalok csengve
színezik a ének dallamát, itt összeér a föld és az ég síkja
magasztos fékeveszett a jókedv bizakodó és örömteli
sereglenek is nagy sokaságban derülni vágyó áhítozók!

Sorok Madhu-Mohininak

Nehezen ébredő Tündér álom tájakat járó
a durván szennyezett anyagi világból, kénytelen
menekülve az álmok téridejébe, ahol más
minden, amit megélhetünk…
A sárgahernyószörnyeteg tova suhant Veled
a Nyugatiba érve mindig éhező madarakkal
költöttem el szerény ebédemet, egy-két galamb is
odamerészkedett kenyérmorzsákra
Nem tudtam mit kezdjek hiányoddal
annyi mondanivalóm volna még
szerintem legalább háromnapra való
keress meg, sorsunk teljesedjen be
Legalább hallod, hogy hívlak? vagy sikerült
törölni az elmédből, és más gondolatok
sokféle rajzásában parányivá törpít éned
tehetsz bármit, itt ami számít, találkoztunk
Tudjuk igen sok mindent tehetünk, ha összefogunk!

Egy hajléktalan

Most itt rejtőzik, kopott öltönyben a váróteremben
mintha utazna valahová de nélküle indulnak
száguldoznak a lassú és szupergyors vonatok
cigit, esetleg pénzt kunyerál, vagy leül szunyókálni
mert éjszakára nem biztos, hogy talál valami zugot
ahová lehajthatná a fejét, egy szennyes szatyor hever
mellette, belefér mindene, amije van az élete
védtelen ember a földön, kizuhant a társadalomból
senkit sem ismer és őt sem ismeri senki, szabadon
lófrál, átvészelve az évszakokat, mosdatlanul
éhezgetve, nélkülözve, kallódva, kopottan éldegél
vajon ki mi volt és honnan érkezett?!

Életünket

Ez most már sok Neked kedves hazám, betörtek az óriás multik
s te alig látszol, lehalkult légzésed is, tehetetlen betegen fekszel
a kultúra idegen szemét naponta tálalva eléd: erőszak, szex, kábítószer
némi angol… amin felnőhet gyermeked… pláza szülinapokon
hemperegsz… odaadtuk magunkat… itt bárki mások üzletelnek
bársonyszékbe vörösbárók választott népellenségek, ha van még itt nép
nyomorgó sokaság nyögi irdatlan adóság terhét
kizsebelnek, akik évtizedekig jóléttel-bőséggel ámítottak füvet-fát, hazudtak,
nekik jutott a nagy siker paloták, fényűzés, hatalom ”népnevelők”
vad kapitalisták csalnak, kufárkodva köpönyegforgatók öncélú hadak
kormányoznak ingoványos tereken át, a szuper elit csak legyint
nemzethagyományra, kozmopoliták „modern magyarok” az elszakadt
testvéri légiókra nemmel szavazók bizonygatják a szebb jövőt!
Ha megtorpansz, ezeken a közjavakat fosztogató úrhatnámokon
gondolkodj el sorsodon, mi juthat neked a fényes Európából
a jólét társadalmat ”frankó káeftékkel” kerítik körül önmaguknak,
külhoni érdekeltség lehet az erdő, mező aranylón, boldogság-magánterület
épül, ahová be sem léphetsz: vérkönnyes Tiborcként és újra a tűzijátékok tékozló
káprázata marad neked, tisztes távolságból csodálhatod, hogyan vigadnak ők
rendszerváltásnak csúfolt változások óta
56-ban a tiszta arcú gyermek harcosok, gondolod ezért hulltak el
az erőszak bamba bandái ellen vonulva
Petőfik vajon így álmodták meg a nemzeti jogokat, hogy a magyar termékek
kiszorulnak s a gazdák sóhaját senki sem hallja, szakadozik az ország
legbent a szívekben, mert a parlament félrement mindazokkal
akik életünket jónak és igaznak hazudják!

Biztatás kedvezőbb életvitelre

Olyan gondolat-építmények a versek, ahová bárki betérhet
önmagára találni és felismerni a csodák értelmét
(ha elfáradt a kegyetlen kinti küzdelembe
mint egymás véres tiprása ádáz küzdelem kenyérért
hatalomért, hírnévért. Előre megfontolt, jól kitervelt módon bármikor ölni képes a szuper-művelt humanoidlény)
tudás izzó fáklya fényében láthatod holnapod
ősbarlang rajzait önfényű bolygókról távol e fertőzött
kiontott vér sárvilágtól
ahová hazajuthatunk a másodperc törtrésze alatt is
vagy vándorolva és húzva a rabság nehéz igáját akár
életről-életre évmilliókig vándorolva
patkány vagy félistenként újraszületve, előbbi életed
érdeme szerint, szüntelen végtelenbe táguló körbe esve
fájdalom és öröm bűvöletében tobzódhatsz
Vesztegetve időd olcsó kéjes élvezetekért…bolondítva
színekkel, nedvekkel, illatokkal…finom falatokkal
bűvös szavakkal feneketlen kút érzékeidet…
Holott képes lehetnél kilépni ebből a lenti-tivornyából
maradj hát versek közelébe, hogy valami másba fogj
akár e pillanat kezdete lehet a belső ösvényednek
amelyet mindig is magadba hordtál, mint lehetőséget
de látod múltad hordaléka szennybarikád fedi be
vándor, nem evilági kozmikus lény vagy, életed célja
visszajutni önzetlen szeretet városaiba, kívánságteljesítő
ligetek közzé, hol a víz nem szennyezett s a fénymámorító
boldoggá melenget, s a fájdalmat végre elfelejtheted

Időzz el a Bhagavad-gita vers–beszédeinek hallgatásában
és önmagadra találsz, ez fontos mert szüntelen keresed
a nektárédes boldogságot és úgy tűnik hasztalan
minden nagyszerű terved kudarcba fúl
kedvezőbb életvitelre váltanod
nem késő
még!

Hajku 2

Mint kéjhölgyeken
lányokon kevés ruha
nyár tombol noha!

Hajku 1

Riadt verebek
röppenek fel
nagyerdőn vérebek!

Ballada az üresjáratú életekről

Ők a létezés keserű gyümölcsei itt vannak
időtlen –idők óta húznak vad igát
nem védett, kivesző félben levő faj, magyar
keveset nemzenek, a magot elszórják ringyók között
tűzhely őrei az anyák, könnyű cédák lettek
alig akad ki ember gyermeket szül s nevel
cselekvő lények, gürcölnek, lopnak, adóznak
Földi mennyországot nem terveznek, ahogy jön
szárazság, árvíz, viselkednek idomított nemzedék,
ha sehogy se megy, akkor sokat isznak, sírva énekelnek
vagy feladják az életüket, ki így ki úgy-ettől is
haldoklik a nemzet, s akik tanulnak se jobbak
elfogadják a tálalást, ha azt mondják
nem volt semmi az ősrobbanás előtt, elhiszik
Globalizált világ mozgatja agyukat sztárok
latorkodásban és ledérkedésben lehet valami
jobb, fennköltebb, tisztább élet már nem tudják
drogozva, csapongva részegen duhajkodnak
ilyen mély lelki nyomor még nem volt
tán Szodomában vagy Gomorában sem
Ez a nép nem szereti a vezetőit, nem bíznak bennük
mégis bármilyen irányba fordítható
amerről jobban csörög a hazug ígéret
üvegzsebet mutatnak, akik zsákkal lopnak
és önkéntelenül hallgatnak a régi parancsra
amely nem látható idomároktól érkezik
így élünk magyarhonban nincstelen polgárok
Cirkusz a tömegnek, tűzijátékok és tessék
beletörődni, a hajléktalanok nem kapnak hajlékot
úgyis csak isznak, szennyesek és lusták, akinek
nem jut negyven éves közvagyonból soktornyú
ház, hát lakjon az utcán. Emberhugy bűzlik az alul
járókban, turisztikai látvány: télen rongyaikon
ember-roncsok hevernek szanaszét a kövön
Sok ezerből egy jelenség-ami nem zavarja
a milliárdos szocialista miniszterelnököt
ki merész fordulattal, fején tányérsapkával
beszél-beszél-beszél-beszél-beszél-beszél
hátha akad néhány, aki elfogadja, hogy ez egy szép
nagyszerű ország, ahol minden rendben van
és lehet még rock-operaként üvölteni
Az internacionálét
Európa vajúdik, nyüglődik, az elitközösség követeli
mutassanak valami újat, az eredmények silányak
rengeteg doktor tökfej értékpapírrá festené
a nagy büdös semmit, szónoklatok szárnyalnak
de milliók és milliók segélyből élnek míg esztelen
háborúkba sodródva üresednek a kincstárak
a verseny bukásra ítélve, ezzel a néppel bármi
történhet, századok óta vakon követi a gyönyörű
hazugságokat, leépült a tudata s a démoni mozgás
körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe tart
vágyakat cipelve roskadoznak mind!

Macskarajongónak

Annyira csalódtál más élőlényekben, hogy szívesebben
élnél valahol a macskák bolygóján felejtve:
macskák hízelgő szeretete álnok és öncélú
önmagukért nyájaskodnak, látványosan dörgölődve
pokol jövevények, ahogy mondta a vén Kovácsné
Számukra is biztosítani kell optimális körülményt
hálószobákba kényszerítve, elszakítani a természettől
ártasz vele nekik, felnőtt fejjel beláthatnád,
mennyit magadnak, ha újra, nem több
egy macsek szolgája leszel, takarítva a világ legb.ürülékét!

Tükör

Gyakran önszépítő hazugságok mocsaraiba
tévedünk, keresve-keresünk ellenséget szellemi
verekedésre, avagy véres háborúkra, állati
vágyainkat nem tudván féken tartani, vagy
álszerénység köntösében hivalkodunk
fitogtatva roppant mély bölcsességünk
nagy szerepeket játszunk, hódítva könnyű
szerelmeket, kevésbé intelligensek csodálatára
megtévesztő világban élünk,
viszályok és tévedések színhelyén
juthatnánk nyereséghez, a csillogó látszatot
felismerve, hogy jelenünk amit ígérhet
fenékig üres!

Vírusveszély…

Elért a vírus, köszönöm azért, hogy figyelmeztettél
kinyitottam az utolsó görög kultúra ajtaját, meg nem fontolt
mozdulat
és elmém megfertőzte a vírus, Szép Helénának látlak már
vagy néha Galatheának hiszlek, matazsi bárhogy is van
mélyen szívemben táncol ez a vírus, eszement vidáman
tartok tőle, ez megőrjít, mint mást a szerelem
talán előkelőbb őrülten szeretni valakit
mint közömbösség-maszkot hordani, önáltatással
természetesen erről Neked egy kukkot sem szólok soha
e garázda, úgyis töröl bennem minden jövő-programot
noha védeni akartál ki gondolta, vesztemet okozhatod !

Távol már az a nyárvég

Egy buggyant Sámson méretű szomorú öreg
elkóborolt lovait kereste, előtűnve a rengetegből
bánta is, nem is, fásult arccal csak járta a tereket
sohasem derült ki valóban voltak-e lovai

Csillagragyogással és szénaillattal érkezett az este
az árva kút vize hideg
figyeltem, ahogy láncához kötöd a kutyát

Mi végre tudnád, soha akkora csendbe nem süppedt lábam
sehol a világon, de mint az égen lengő fellegek
valahová minden, látod, ellebeg!

Lehetne más

Színes szappanbuborék-világba visszaszületnek
könnyű gyönyörökre vadászni, csábít nagyon
kéj, hatalom és vagyon
nő, férfi lények
érkeznek

Érdem szerint más testbe vándorolnak a lélek-ének
gyötrődni tudatlanságba visszatérnek holnap
őrült-bolondok, a voltak
holtak csak jönnek
újra ébrednek

Jelenés szűk életkapun, vérszennyben vad piszokban
fájdalom ütötten, aléltan vergődve, sírva
kiszolgáltatva itt ríva
mind szomorúan
életre buggyan!

(holott lehetne más, önfényű bolygóra feltámadás)

Szajna parti képeslap

Eső után a Szajna sárlé
ripacs színekbe bújva sétál itt sokféle szajha
és némán bevonul az ősz bizony
csontra vetkőzve áznak a fák
legfeljebb forró kávét szürcsölnénk
könnyű beszédbe elegyedve
ha együtt éltünk volna Márva
nőiszeszélyt csipegetsz mohón
Villon hazájában töltenénk egy kis időt
ám látod én jó néhány éve kávét se iszom
és hol jársz Te, rég nem tudom, köddé vált
madám...
bár ma is illenél a képbe (hirtelen betoppanva)
csodálkoznál, hogy öregszem
és halk szavú szerzetessé lettem
Minthogy a megtisztító forradalom
elmaradt, s a szebb jövendőt álmodókat
börtönbe zárták vagy megalázták
romanizáló idegen megszállók
Erdély nyakán maradva, benépesítve
drága szülőhazánkat
Európa örök szégyene, hogy szerteszaggatta
hazánkat önvakító könyörtelen döntéssel
nem látta, hogy itt egyazon feszületet új-istent imádnak
amit Róma fondorlattal ránk erőltetett
pedig e végett veszett el minden sikerünk!

Kicsi lány Te…

Embriópózos törékenység napimádó
parányi maciddal miért a lét peremén
játszadozol,
hol a halál ólálkodva bárkire leshet
lévén este,
halk altató dalt dudorászva várnak
igazán ráérsz kedveske, óvakodj e helytől
míg holdarcú szerelmek simogatnak
virágok közt, csak kortyold a fényt hajnalokon
terem itt édes nektár,
ne növessz pillangó szárnyakat még
mindannyian amúgyis végzetes mérget kóstolunk majd!

Bukás

Lehetsz bárki fent, középen, lent egyre megy
ha utolér a kéjvágy szépen épített magasztos
viselkedésed porba hull, mint a kártya vár
és rohansz a partner után vakon és hülyén
aztán esetleg jobb esetben, ma már ez is ritka
bánod az egészet megszégyenülve gyengeséged
miatt tehetetlen vagy, mert maya erős, pontosan
lő célba és mindig eltalál, kegyes sem lehet
mert, hogy lerántson feladata, azt hiszem Visnunak
többhegynyi étel-ital áldozatot kéne bemutatni
egy tiszta helyen, hová még nem jutott el
a civilizáció méreg foga és egyszerre több millió
élőlény borulna le könyörögve madár könnycseppnyi
kegyért, mert nincs igazi fegyverünk harcolni!

Magánbeszélgetés József Attilával

brÖregem, Te óriás árva, éhező gyermek
beojtottad a magyar költészet nyelvét
hogy most látod, minden valamire való
törpe a maga módján Téged folytat
olyan azonos hangvételt szülnek és annyira
majmolnak, hogy ez röhej, persze földközelbe
alacsonyan repülnek, nem kell attól tartani
hogy, mint Te kékítőt oldanak az ég vizébe
Legföljebb elsöpri őket a kegyes idő
tartások, gesztusok, pózolások összeomlanak
nőneműek is próbálkoznak hangszereiden
játszani, távozásod után egy évre érkeztem
barátok lehettünk volna, ha nem játszadozol
azokkal a játék vonatokkal, legalább
az analitikus csajt hagytad volna a fenébe
összekuszált! Ködbe, káoszba léptél
Vagy kitudja, mulandóságaidból kilépve
végtelenbe száguldó vonatra szálltál
hol kívánságteljesítő fák kínálják édes
gyümölcseiket és pálmalevekre, karcolsz
boldogságtól roskadó verseket…

Gyásznap

Ekkora esélyt nem jól használni bűn, mindazoké
akik nemmel szavaztak e gyásznapon
akik világpolgárként ma is az internacionálét üvöltik
gyülekezeteiken gondolván ettől javul majd, minden
magyarok sorsa, gondolkodni tunya fejeket, összekeverték
ördögadta politika, hogy magyar a magyart ne válassza
kiváltja le a lappangva harcoló vörös hadakat
holott nyakunkon úrhatnámkodnak elvakult újgazdagok
láthatta volna a nagyvilág, hogy szétdarabolva is összetartozik
ez a becsapott, megalázott és megrabolt nép
Egy gyásznapot írhatunk történelmünk lapjaira vesztesek
maradva, testvéreinket szívünktől eltaszítva ágálunk
széttört a nemzeti összefogás, Erdélyt siratni tudó kevesek sírjatok
lezuhant napunk, megalvadt vérünk, elfogyott hitünk
orcánkról szégyenünk nem moshatják le kései unokák!

A kisveréb

Legott az óceán homok partjára rakta tojásait
ám nem tudta kikölteni, az óriás hullámok
kegyetlenül elsodorták a madárfészeknyi tojást
Emiatt a kis veréb nagyon elkeseredett és napestig
sírt, könyörgött szívszaggatón kérve-kérte az óceánt
hogy adja vissza a törékeny életcsirákat, tojásait
”én sohasem bántottalak téged, miért loptad el
leendő fiaimat, kérlek ó látod sírva kérlek
add vissza tojáskáimat”
Öntelt úrként pöfeszkedett az óceán, úgy tett
mintha nem is hallaná a gyönge kis madár
keserves könyörgését, öblös mély baritonján
csak röhögött a szerencsétlen madárkán
A harmadik nap a veréb megelégelte a tengernyi
rimánkodást és fenyegetésre fogta a küzdelmet
”úgy látszik te egy kőszívű démon vagy
és ezért loptad el tojáskáimat, itt könyörgök neked
hiába, hát jól figyelj, ha ma estig nem adod vissza
fészkem áldását, utolsó cseppig elhordom vizedet
És kiszárítom medredet, hogy megtapasztald
kivel van dolgod, kitől mertél lopni te gyáva”
Türelmesen várt hajnalig egy közeli faágon
és figyelte a végtelen vizet, de nem tette jóvá
bűnét a kegyetlen óceán, így hát nem maradt más
hozzálátott csőrével merni kezdte a vizet
térült- fordult szaporán, ahogy csak telt erejéből
a dolognak gyorsan híre ment a kozmikus
mindenségben, bár eltökéltségén a legtöbben nevettek
a hír eljutott Úr Visnu hatalmas madár szállítójához
Garudához, akinek felette megtetszett e kis veréb
roppant bátorsága és azonnal ráparancsolt az óceánra
hogy haladéktalanul teljesítse a kis veréb óhaját
különben ő maga folytatja, amit a parányi madár elkezdett
Reszketve és őszinte tisztelettel kért elnézést az óceán
ijedtében azonnal, engedelmeskedett és visszaadta
a madárfészeknyi tojáskákat a kis verébnek!

(Azóta jó barátságban élnek a madarak az óceánnal)

Elnémított énekek!

Vad életviharok rombolta mező a szívem
itt-ott a romok között kihajt néhány tavasz-virág
csúf látványok roncsolta szemem ablakán
besüt még a nap, áldalak Istenem, hogy ez a világ
nem tudott elveszejteni és szólhatok még
a nyelven, mit anyám számba adott
mint szent örökséget, ó én örök hálátlan
köszönöm, hogy matrára nyithatom a számat
az előbbi század elnémított bennem:
sok szép
éneket, ki bánja már az éveket, talán akad még itt
néhány csoda, kozmikus derű
amiért naponta érdemes megnyilvánulni
ébreszteni az elesett szomorú lelkeket!

Fekete tündér

Éhező, iszonyúan szenvedő Afrikából ébenhajú lány
belépett az álmaimba és zokog
elszaladnék a sivatagba is csak ne halljam
megölték a családját hidegvérrel a vérengző őrültek
menekülttáborban, mint a foglyok nyomorog
bánata terhével sebzetten és megszólított
virtuális üzenetben, hogy segítsek, szeretne Ő is
derűsebb évszakokat, fohászkodok majd este
amikor a víznek ajánlom anyagi világban szennyezett testem

majd egyszerű templomunkban gyertyát gyújtunk
illatozó füstölőket és felzengnek az ősi dalok
éteribb dimenzióba képzelve a szenvedőket
Meghívom csendes egyszerű életembe!

Intő!

Kedves hazám, Magyarország ne ölelj oly lazán
miért, hogy itt sorba minden költő úgy távozott
nem érezte a szeretet fénykoszorúját homlokán

Miért, hogy itt ennyi vétkes horda tiporja népünk
és egyre fogy, gyengül, leépül édes nemzetünk
mikor lehet tiszta, bizakodó ünnepünk

Vérontó démonok sorainkba férkőzve öncélú
sorsukat építik és lopott kincsükből dáridóznak
míg újra éheznek és nélkülöznek a kisemmizettek

A régiókat pedig képtelenek vagyunk vissza-
álmodni, egymás torkának szegezve a kést
idegeneknek szerzünk ezzel ma is örömet!

Eu-konform viselkedés

Keress virágzó kertekben csendes zugot magadnak
és persze meditálj szép csöndbe válogatva tiszta
gondolatokat élni, a ronda vágyakat gondosan
gyűjtsd össze és tedd az égetni való avarra
és mielőbb égesd el, nem elég zuhanyozni reggel
meg fogat mosni, elménket is illendő megtisztogatni
hogy ne fertőzzük az életteret holmi nem kívánatos
aggodalmakkal, kéjsóvárgásokkal, vagy nem kívánt
rögeszmékkel, új-kocsi vagy palota lakások utáni nyálcsorgatással
Maradjunk egyszerűek, törekedve magasztos gondolkodásra
ne rendezkedjünk be itt, mintha több száz évet élnénk
mielőbb jó, ha megértjük, hogy odaát csak a jellem számít
segítsünk minden bajba jutottat az élővilágban, ne okozzunk
fájdalmat még a parányibb lényeknek se, szeretettel az elesetteket
vigasztaljuk, e káoszból kiutat mutatva minden tudatos élőnek
ebben az életvitelben megszelídülnek a gyötrelmeink
enyhülnek a fájdalmak, javul az életkedvünk, az tud lebegni
aki túlsúlyos anyagi óhajoktól sikeresen megszabadul
Önmagadon kívül senkit se kritizálj, mert visszahat rád őszintén vágyakozz nagy tettekre: egyszerűen álmodd
sokkal szebbé, jobbá és igazabbá a világot
ha megteszed mások is kedvet kapnak hozzá és megvalósul
minden tiszta forrásból buggyant gondolat
kontroláld a tetteidet, és fékezd meg magad, mert bármi
rosszat is elkövethetsz, vonz sokféle negatív erő
íveld át a legkeményebb próbákat is, hogy bár a következő
menetben karmádból kiléphess végérvényesen!

Vágyakozás…

Váratlanul tört rám, ahogy merengve ültem
néma szobámban, eljutni végre a Bangalore-i
pálmalevél könyvtárba és megtudni előbbi
életem ki –mi voltam, mielőtt meghóttam
ismerni, azt ami vár még, mit kimér az ég
Találkozni Sadhu-Maharázsal és látni Őt
ahogy örvend a csodának, mert csak a csoda
mentheti, és tisztíthatja meg Vrindavanát
s a többi szent helyet, ahol most majomcsordák
kergetőznek, szemét és ürülék hegyek bűzlenek
s a Gangesz vize, ha megtisztulhatna egészen
hogy India újra India lehessen zarándokhely
Odarepülni és okosan a tél helyett nyaralni
együtt mantrázni énekelni megannyi
magasztos bhaktával, a legfelsőbb láb
nyomát keresve és kóstolni érett mangót
csodálni, a sokszor Krisna érintett tájakat
Ez egy álom, bárhogy is magyarázom!

Csukott szem balladája

Kedves, fürkészem, vajon mikor jössz rá az egyetlen
keserű igazságra, hogy a csapdát nem tudtuk kikerülni
megszülettünk, földre zuhantunk, fogságban élünk
a szennyezett anyag fogságában, amely ránk szabadítja
az érzéki élvezetek habzsolását, mosolyogva mutatjuk fogainkat
békés szándékot színlelve, látod őszintébb az állat: vicsorog

Kijutni innen lehetetlen, mert elméd falat épít minden jónak
intelligenciád eltérít, könnyen elhiteti: Te vagy Valaki
és dönthetsz szabadon az orgiák mellett, kábítózva züllesz
vagy csak szédíted önmagad fantáziálva a bombasikerről
hogy majd holnap győztes hősként ünnepled magad, és
elfelejted, hogy végzeted felé haladva üresjárat újra megnyilvánulásod

Eredménytelen kínlódás hamis remények illúziója tart markában:maya
életed ennyi eltévelyeghet az élő, évmilliókat…szenvedve,
ha csukott szemmel jár és nem ismeri fel, hogy mi a valódi cél!

Kedves A.

Kedves A., szivatás ez a röpke élet
látnod, érezned kéne, ahogy éled
csábítanak hamis, kerge álmok
rajtad ül az ősi átok
amit elkövettél valaha
visszaüt holnap, bármily ostoba

Szidod sorsod, hogy elsodort, bár csak magad
okolhatod, hogy a kéjt szolgáltad, legalább ragadd
meg ezt a pillanatot, kilépni csábos körből
és ne járd a táncot, lázító zene, akárhogy bömböl
maya énekel vonzó édes dallamot, ámít
számtalan a fegyvere megtehet bármit
rád szabadít lángoló vágyakat és elvesztél
egymagad gyönge vagy, nyár vagy tél
egyre megy, a korty ital mámora ledönt
léted bábkötelét rándítják odafönt

Felfogni illenék, az óriás vérkörök természetét
a kéklő űrben, mint keringenek szanaszét
bolygórendszerek, más–más univerzumok
meghatározott irányítóelv szerint, romok
között mi nélkül, egy apró fűszál sem görbülhet
közepes planétán itt, tombolhat bármely örűlet
az élőlények között karmikus véget ér
minden korszak, testvér
szelídülni kéne, felismerni arcunk
minden elveszett harcunk
lényegét, hogy őshazánkba visszatérhetünk
hol félszeg félszek és aggodalmak nélkül lehetünk
örök kedvtelések boldog szereplői, mi akik ma
kemény feltételekhez kötve tengődünk, aligha
ismerve valódi múltunk, érkezésünk titkát
távozásunk célját, vagyunk tudatlanok odaát
felejtve minden ismeretünk teljességét
nagy tudósok elménkből kitörölték
a parányi maradékot is, ami Istenről adott
hiteles képet, vérrel és vassal irtott legott
félországnyi népet, ki ismerte az igazat és szépet
vesznie kellett!

Szmogriadó

Szmogriadóra ébredt a város, piszkos sűrű köd lebeg
gázálarcban mindenhol, kiégett szemű, megkeseredett
emberek: az utcán, metrón, villamoson, bevásárlóközpontokban
sodródnak, tömeg a mozgólépcsőn egy vakítóan szőke hajú hölgy
lerántja magáról a maszkot, tátog mint a vízből kiemelt hal
leroskad, fent hullaszállítók emelik fel és viszik kitudja hányadik
zsákmányukat, arat a halál, elszennyeződött ez a világ
beteljesedik a vaskorszak összes durvasága, önmaga ellen fordult
az emberlény!

Biztató Teréznek

Múltam távoli már ködbe bújt városából
váratlan jelentkezik egy kedves szavú hölgy
szabad még álmodnom vajon, könnyed halk
léptű társról, aki velem van csodálni rohanó
évszakokat és velem van, mikor köröttem
alig van levegő, és együtt utaznánk még
szülőföldi tájon, felismerné a gondolatok
nem mérhető értelmét és vele lehetek
derűt lopni sorsába, és velem jöhetne
a rejtett ösvényen, mit benőtt a durva gaz
de igaz jövőkbe száguld
és talán lebontja fátylát, hogy lássam
ismerjem fel az arcot, amely hozzám
közelített, szabadon önakarásból
ó egek, csak ne késlekednék, fut az élet!

Nyílt levél: SZ.K.-nak

Aki társaságomba megjelenik, tehetséges verselőként
mondanám patakzó könnyekkel ne itassa az egereket
és ébredjen rá, hogy mindenki, így vagy úgy kedvezőtlen
helyzetbe született, mert e sárgolyón a csábenergia az úr
egyetlen élő sem léphet át ezen, itt minden látszat, hamis
védtelen vagy, mint egy mezitlen harcos, és bármikor
rádtörhetnek az égető vágyak, érzéki örömökért, szaladnál
kéj, hírnév, gazdagság, hatalom incselkedik démoni arccal
Feledve, hogy egy korszak ötezer évet tart, türelem vesztve
Nietzsche is behülyülve írta meghalt az …Isten
és csak az ős semmi létezik, szegény bolondnak sok
követője akadt, és végül már hinni tudták, hogy a kő, az anyag
szülte a gondolatot, röhej, ez is a megtévesztő illúzió-mester
mesteri műve, ez a feladata, hogy minden beérkezőt átverjen
olyan helyre érkezett, ahol tombolhat dévajkodva, orgiák
féktelen hőse lehet, szabad, tehet ami tetszik, kizsákmányolva
a természetet, ölhet, rabolhat, boldogulhat törtetve állig
fegyverben, rohamozhat az élővilág ellen és mindezt büntetlen
merthogy úgysincs más Úr felette, testünk múlandó rég
nem tudva, hogy az élet nem a születésünkkel kezdődik és
nem múlik el a halálunkkal, a lélek örök, büntetőláger a föld
ám létezik kiút, startolhat innen bárki önfényű bolygóra
újra aggodalmak nélkül, valódi léthez kapcsolódva élni
erre a nektár-édes boldogságra emlékezünk, amikor itt őrülten
keresve-keressük mindenben, azt amit elveszítettünk
Kedves Sz.K., sokan örvendeznének, ha tudnának írni
festeni, zenélni… gondolkodni, ez is lehetne a derű forrása
ha ismernéd az ősi bölcsesség törvényeit, könnyen találnál
jeleni életedre értő magyarázatot és energiát, hogy könnyedén
hogyan lépj át gyötrelmeiden, ha gondolod barátságra kezem
feléd nyújtanám, hogy megmutassam a benső-ösvényt
meglehet, amit évmilliók óta keresel Te is, csak szólnod kell
ha azonnal szeretnél kilépni sötét csüggedések síkjaiból
hova reményt vesztve zuhantál szellemi-érzelmi magány
sivatag-mezőkre, nap és éjszaka átélhető önszáműzetésben
vad és barbár ez a táj, virág-lehelet érzékenységűeknek!

Üzenet a csavargóknak

Valaha tiszta, meleg otthonuk lehetett
a csavargóknak, mert téli éjszakákon
fagymarta utcákon, éjjeli menedékhelyeken
barátságos otthonról álmodnak
egyetlen „ünnepnapon”az önzetlen szeretet
napján kopott bádog edényekből
szürcsölgetve adomány teákat
felrémlik bennük megfoghatatlan halk emlék
pehelypaplanról, fehér párnáról
tudatuk ködmezőin
valami langyos boldogság illata derenghet
és foszladozó képek: szüntelen keresésről
jobb, szebb, igazabb önhajszolásról
nemes küzdelmet ígérő harcról
hű szerelemről

Aki életpartra roskad, egyre távolabb sodródik
emberibb világtól… egyre jobban távolodunk mind
egy ősi, nem mulandó planétától
(más dimenziósíkra sodródtunk volna?)
amelyet újra és újra álmodunk, mint lehetőséget
nem tudjuk, milyen irányba lehet keresni az időben
vagy álmunk nem-e valóságot hordoz egy
anyagon felüli téridőről, amelyet ismertünk valaha
vagy ismernünk kellene valamikor

Itt Maya-birodalma keserű, sötét, kőkemény
bármit érintesz látszat, hazug, illúzió
szívedben halkuló remény piheg
alig pislákol e sivár kali-yuga talajon
lettünk hontalan tévejgők, csavargók, évmilliók
fogságában vergődők és tudatlanok… egyre megy
hatalmas urak vagy koldusok vagyunk… porszem
mindahány élőlény szerencsétlen és nagyon bolond
önmagának ás csapdát szüntelen minden földi kultúra
ez a húsfaló gyilkos kéjenc, vérengző
önromboló ronda faj, szenvedélybetegen tántorog
szárnyalhat nap felé a rémület sikolya
süket, szennyes, tébolydákra hull a hang.

Werner Anna

Galambősz hajú bájos hölgy túl egy sors
gyötrődésen, verseimet kis nemzeti szalaggal
átkötve, csőrébe vette és viszi, mint egy madár röpülve
óceánon túlra
szórvány magyaroknak, bujdosóknak
szívet melengetni, lelkesen szaval
ez ám egy szép emberi diadal!

Szvetlána kurtizán

(Költött alak, remélem csak véletlen fordulhat elő,
hogy a valóságban hasonló akad)

Virtuális üvegkirakatba ül a széphölgy
önmagát bocsátva áruba, holott
van férje, gyereke, túlsúlya, ékszere
fodrásza, papja, masszőre, szakácsa
pszichológusa, barátja, rokona
rengeteg ismerőse, mert skalpgyűjtés a
szenvedélye, vére űzi habzsolni szeretne
éjnap lázban égni és elégni
neki semmi sem elég ni
színes fotón hirdeti magát kéjre éhes
Szvetlána egyébként művelt, bölcs
axiómákat gyűjt s idéz, hogy könnyen
lépre csaljon bárgyú hímeket elkápráztat:
”akit közel engedünk magunkhoz,
csak az okozhat fájdalmat”
csak az fertőzhet meg betegséggel
alázhatja meg egy ártatlan
kisfiú édesanyját
csak azzal szarvazhatjuk fel a balga
férjet
akit túl közel engedünk magunkhoz
Szvetlána nem sejti, mi vár az élőkre
odaát…bár mondana néhány imát papja
hasztalan inti jóra
nem hallgat a szóra csak szórja szét önmagát
kacagva kacéran sokat bűnbe ránt
a test nem sok évtizedre programozott
néhány tonna ürülék
ám a lélek-énünk tovább röppen le bűzös sötétbe
vagy fel fényes tiszta bolygók felé
választhatunk!

Pillangónak

Tegnap még lobogtál tündökölve
bizonygatva, hogy szellemi énünk
követni támadt a kedved és remélünk
gyors röptű száguldást szép vágyad
hogy lelkesített, de látod változtál
mint egy évszak, hűvösen hallgatsz

Margit, Judit, Beatrix ma melyik vagy
és holnap
ki ír nekem, hogy háború mart lábam
nem illik a táncra, magyarázzam
a szennyezett kategóriák felett
lebeghetek

Gondolhatsz bármit, tévedsz
szentimetális chansonokat
sohasem énekelek !

XXI. század

Lomhán hömpölyög a nagy folyó
szürke és szennyes, nem csoda
hiszen Európa szívét mossa
Körötte a város szmogködben lebeg
rohanó civilizáció, mint óriás hüllő
emészti az anyaföld virágzó derűjét
S az ég komor fellegei rongyolódva
takarják a sodródó tömegeket, lent a part kövén
vetkezett lázadó nő napozik
Valaha oly tiszta volt a Duna, hogy itták a vizét
ma lélegezni se könnyű itt
a világ minden magyarjainak fővárosában
Amcsi, török, kínai vagy hottentotta árudák
kínálják kétes ételeiket
és mintha az angol nyelv gyarmata volnánk
Magyarul kevesen írnak céges táblát
más nyelvű ének csorog a rádióból
szép beszédet ritkán hallani
Fennköltebbnek képzeltem a XXI. századot
ronda felelőtlen szféra vergődik
habzsolva, tülekedve öncélúan!

Vívódás

Mint Chagall festette képen, pillangó-könnyen
a légben angyalok lebegnek, súlytalanok, mert tiszták
csak az anyagi világ szennyezett
itt lent, anyagi térben látásom gyanús
bájos fenti hölgyek ölelésre vágyat keltenek
talán ez is öröm
e kéktükör síkot, ha betöröm?
olyanná változna a kép, mintha egy őrült Picasso művét nézném
külön egy finom ívű kéz, máshol egy szem és külön az ajkak
torzóba épült testek lennének s a részletek nem csábítanának
tudni kell, még mozdulatlan állok és nem zúztam össze
az első látomás–képet, mert nem könnyű dönteni
alkotni-rombolni érdemes?
minden nehézség a döntések után kezdődik
szabad akaratunk parányi
végtelen arányokat jeleníthet meg, az illúzió
út menti szalmaszálnyi lény
lótusz lábán meditálva
alázatra szelídülj
vizsgálódjunk alulnézetből,
az Úr gondolkodott és cselekedett, te meg ne plagizálj !

Vészhelyzet

Minden pillanatot, a gyönyörűség bűvöletében
pazarlunk, sorsunk ideje medréből kitér
tékozolni
létünk ó mennyi tévedésbe szédül

Vonzhat a szép tiszta ragyogása
rád tapad ragaszkodva a rút és leránthat
könnyű prédaként elveszni nem nehéz

Sugárzás fényes célt jelöl
mi csábít kívül, legbent soha sem sejtheted
szín, illat után futsz, mint a bolond

Ártatlannak látszik, ami veszted készíti
feléd indul egy virág
és elnyom valami édes bódulat

Maradj csendben és mozdulatlan
még szívem mélyén alszanak
meg nem szelídített álmaim
és nem lenne hová menekülnünk !

Vergődés

Úgy tűnik időtlen idők óta
itt ülök mélabúsan
egy romhalmazt bámulva
ez az én életem
mindenféle értéktelen kacat, szemét
létem bármely pillanata
kudarcok-kudarca
rokkant lábam alig tart, ha indulnék
karom több helyen eltört
látásommal szüntelen játszik maya
hölgyeket vonultat, kinagyítva testük részleteit
alantas anyagi vágyakat lobbantgat
ábránd világba ábrándokat kínálva
Zsebem üres, nem segíthetek
ínséget látó rokonokat se
sorsom távlatairól nem is beszélve
évek óta helyben topogok
és hasztalan könyörgök
némi szánalmat mindenhatónktól
a jó szerencse elhagyott már születéskor
feltételek kötnek gúzsba
minden mozgás mi előbbre vinne
elmarad
porba omolva ordítozok
égő fájdalmak szörnyű nyomorában
vergődöm, sebzett állatként
ó Uram nincs tovább erőm
taposs rám vagy emelj föl
szolgád szolgájának szolgája
boldogan leszek!

Vaskori könyörgés az elesett lelkekért

Nem könnyű visszatérni, Golokára
egyáltalán, ha lehetséges, ennyi útvesztő miatt
nyolcmillió négyszázezer életformát túlélni
felfoghatatlan szenvedést és irdatlan küzdelmet jelent
a tudatos létformában is gyöngék vagyunk
elnyomnak a vágyak, üres a tenyerünk
maya–fegyvereihez képest, aránytalan a harc
hangyák az elefánttal-féle felállásban
világos, hogy mindannyian vesztésre állunk
én kezdem a könyörgést, a legnagyobb alázatot tanúsítva
Uram-Istenem irgalmazz minden élőlénynek
ebben az univerzumban s a legnehezebb korban
jussanak előbbre, ne zuhanjanak alsó
tudatlanság fedte sötét, bűzös bolygókra
lótuszvirág lábadhoz borulok
homlokom merítve a meghódolás porába
kérlek mindannyiunknak morzsányi kegyet adj
hiszen többségünk kevésbé intelligens
a szabadulás gigantikus esélyét nem értik
és csak habzsolnak minden élvezethez kötődve!

Hívogató

"Ha énekelnél, de a hangod nem bír szárnyalni,
mindig jön valaki,
akinek a hangja már szabadabban szól és veled énekel.
És ekkor a te hangod is szárnyalni kezd.
Ez a lelkek közötti kapcsolat titka."
(haszid mondás)

Kedves ismeretlen kedvesem, az idő elérkezett
ha létezel lépj elő a hajnalok bíborából
vizek áttetsző tisztaságából, erdők rejtelméből
naparanyból hold ezüstből, várlak
nélküled énekem elapad

Szüntelen hívogatlak időtlen ideje

Veled énekelnék szép ősi Krisna dalt
zengő dal, hogy ébressze valódibb életre
a mélyen alvó
lelkeket

Itt szenvednek szennyezett anyagi világban
érzéki élvezetek tudatlan foglyaiként
ám, ha velem énekelnél
vonzóvá szépülhetne az ének!

Tipegő

Ez csupán a rozsdabarna, fakult sárga és rőzse
színvilágba rejtőzködő őszi erdő, ködfoltokkal
ronda varjú csapatokkal és szürke
fellegekkel, korán sötétedő délutánokkal vall
önmagáról a jelen, hogy tudassa, közelg a fehér
gyászleplű tél, sanyargató józanító fagy-dér
hatalma fákon kiteljesedő zuzmóra terhes varázslat
és most már meleg menedéket keres ember, állat
valós fenyegetések a hajnali hűvös szelek
hírtelen áradó komor esők, elhitetik ebből mi is lehet
De úgy vagyunk programozva, hogy bármi jön
számlák, drágulások, politikai packázások
mindent sorba átvészelünk, ó Te csorba
csonka, maradék, morzsa kis ország lobogós ünnepek
tűzjátékok és dáridó hangulatokba rejtőzve tipegsz
(nagy és vad bíztatásra) Európába!

Tánc II.

Tegnap tizenkét órakor kiderült
elveszettnek nyilvánítható minden napom
(Zarathusztra szerint), ha táncolni
bármi miatt elfelejtettem, hát Nietzsche is őrűlt
iszonyú évszakokon át vonszolom sorsom
mert, ha semmi miatt sem kellene vonakodnom
rock and rollt járnék
vagy pezsgő ritmusú flamencót
vagy afro-amerikai jazzt
vagy kemény magyar csárdást
vagy csángó verbunkot
vagy székely csűr-döngölőt
ám bizony vonakodnom kell, roncs lábam miatt
másként is a tánc extatikus állapotát áhítanám
emlékezve Indiára, ahol a tánc Istenimádat
s ahol az ős magyarok több ezer évig ropták
Visnu tiszteletére, amit csak szívemben táncolva
élhetek át, (ebben az életembe) de Ti legalább
táncoljatok, Isten szerelmére kérlek
hogy kitisztuljon az emlékezet, segíthet a tánc is !

Tánc

Idők végezetén, (néhány millió nap-év)
Siva táncával kezdődik a végzet
utolsó hajnalon halál tánc
Siva-Siva-Siva tánc
bömbölve bomlik, minden lánc
világépítő kövek
tánca alatt törnek
univerzumok, világok
szakadva, hasadva, ropogva
változik a mulandó
megnyilvánulás
ez is csak egy tánc
hegyek, tengerek, bolygók
robbannak szét
kozmikus tereket pusztító
szomorú, végzetes topogás
Siva-Siva-Siva tánc
Hol volt, hol nem volt
egy nagy világ –színház
sok millió nap-éves előadás
katasztrófa és harmónia mi más
egyetlen síkolyba vissza ömlik
a hang
sötét örvénylő habokban
hömpölyög az elmúlás
késő az ima, mantra, fohász
nagy ideig kihuny a ragyogás
gyász orgia barna dalokra
Siva-Siva-Siva tánc
Okozati óceánba fürdetett
Föld felett időtlen-idők után
hajnalodik majd s az élet szíve
feldobog !

Széthullás

Széthullnak verseim
mint a bontott kéve
akinek kell vegye
vigye fusson véle

Mi mást kínálhat
kinek körmére égett
a század
(költészet? ugyan
néhány tavasz
az élet)

Nem terem semmi sem
kopár talajon, ami boldogít
történelmi –tudat, hamis illúzió

Láthatod, ha van szemed
a Mestert, a világ felett
(az ég is szeret rejtőzni, játszani)
ne akarj bölcsebbnek
látszani!

Szebb jövőt

Értelmes lények születnek a földre
akik értik a verset, jövők szép üzenetét
áhítattal, mint vonzó űrzenét, hallgatják
nem csak vetkező topmodelleket csodálnak
vagy mikrofonba kornyikáló cédákat

Értelmes lények születnek a földre
akik, nem részegülnek hitvány italoktól
és nem ölik le az állatokat, hasukért
de ültetnek és védenek virágzó édent
tisztelve újra fennkölt égi törvényt

Értelmes lények születnek a földre
akik, építenek és egymás torkára
nem emelnek kést, mint ma vérontásra
láthatod seregek vonulnak sok irányba
eltűnik e gyilkos alvilági faj…

Értelmes lények születnek a földre
önzetlen szeretetben élni tudók
harmóniát keresnek minden élőlény között
nem mérgezik meg a kutak vízét
nem irtják ki a lombosodó erdőket

Értelmes lények születnek a földre
akik örömteremtők, szelídek, szépek
és tudják, majd mit ér a jóság és igazság
a barbárok, kufárok, hadakozók kora lejár
álmodjatok szebb jövőt e helyre!

Részlet

1.
Amit képzelt hatalmad fogva tart
csupán a homok part nedves csendje
hölgy alak jelenség mezítelen lábú látomás
látod, a hajnal fészke széthull
és váratlan beröpülnek a madarak
tűrd hát, e létdimenzióban
lármás mások tarka sokaságát
sorsod lázadók sorsa
önvágyad késztetett e tájra
hallgass, ha a fájdalom jobban fájna
óhajuk cipelve mind
pórul járnak itt !

2.
Zsongó, parázsló város falain túl
időtlen ülsz a hallgatás kövén
egy ismeretlen hullámhosszon
miközben valaki kereshet
nem mérhető távolokból
és önmagát riasztva csörög
gazdátlan a készülék
Magánügyekre hivatkozva
elmulasztod felfogni, érteni
kommunikációk finom kozmikus rezgéseit
és megtörténhet, nagyon félj
nem akad más, csak te, aki segíthetnél !

Parttalan meditáció

Fáktól, kövektől tanulunk hallgatást
nem csak az öröm hiánya késztet
(de nem értem a nyelvet
amelyet beszéltél volna, ha…)
létem lassan versé minősül
vágy szelídít, közömbös arcok között

Egyazon tündöklő végállomást
sóvárgunk mindannyian
akik tudunk az önfényű bolygókról
álmodnak a virágok, a madarak is

noha, hamis egónk miatt még
különböző dolgok vonzanak- taszítanak

Mint egy meg nem érintett óceán
a kép, amely önmagába fogad
neked nem jelent sokat
mozdulatlansággal válaszoltál
társak lehettünk volna bár

Minden lázadás jogtalan
más világ közeleg
amelyben szigorúbb szabályok eredménye
a szabadság

Amikor a szennyezett anyag elenged
rút karmainak szorításából
őshoni mezőn találkozunk újra
és nevetni tudunk
az egykori csacska múlton

Minthogy mérhetetlenül
többet tudunk majd
fák, kövek parttalan hallgatásáról!

Mindenkit Vonzó!

Barátom Te a Hold és Nap szimbóluma alatt
tudd csak, hogy nincsenek "semmi" dimenziók
a nagy egészben apró részletek a gigantikus
univerzumok közel egymáshoz, mint fürtön
a szőlőszemek
megnyilvánult anyagi világ: tér-idő, hol a testet
öltött lelkek
élik
kemény feltétel szabta életük-börtönében tanulnak

Vándorolva
életről
életre
elért érdemük szerinti testben, utaznak és küzdenek
a teljes tudás birodalmát újra elérni
aggodalmaktól mentes végső stációt
igen, ők azok akik a maha-mantrát vibrálják
szüntelen, mert Mindenkit Vonzó
édesíti nektári ízekkel!

Képek

Nyomtalan tovatűnt az éjkirálynő
fátylába gyűjtve a csillagokat
itt mulatott táncolva vidáman
lehet valamit el is hullatott
fekete virágokat

Vonzó világ megnyilvánulást
napkoronás hajnalt látsz, ébredj
harmat füvön tündér jár
ruhája kék derű

Álmodhatod tovább
álmod se bánd, lebeg e táj
nem felfogható látomás
árnyék mellett a ragyogás
tünékeny testű felemás !

Márva

Zaklatott ifjúságom hajnalán, hogy megnyilvánultál
nem lehet tagadni, hiszen itt ez a fénykép, amit tenyeremben tartok
gyöngéden, sohasem tudnék neked fájdalmat okozni
de látod minden nagy zápor véget ér, mint az is, amelyben bőrig áztunk
remélem, olykor emlékszel arcomra és semmi okod rá, hogy elméd
töröljön…persze az idő közénk sűrűsödött, szegényebb lettem volna nélküled, gyönyörű hologram-leány, követtél lépésről-lépésre
összeálltál szüntelen valami fennkölt nőnemű egésszé, apró részecskéből is
senki sem tudott veled versenyezni, legfeljebb testemig jutottak el
a legtisztább és legszebb álom maradtál felfoghatatlan dimenzióban
amelyet féltve őriztem, mélyen magamban, akkor is ha, köröttem darabokra tört a világ hamis káprázatával, ó Te szerelmem Királynője, ha sejtenéd
sorsom mily hűvös évszakok fogságába tévedt és mennyi napenergiát
égettem a remény téveteg ösvényein, hogy mindenek ellenére mégis csak feltűnsz újra, súlyos tengernyi magányom betölteni, ám a kozmikus csend
kívánságteljesítő fáit is hasztalan kérdeztem, nyomodra se leltem
némák maradtak az ég magasát könnyen átröpülő madarak is
kiapadt szívembe olykor virágok idéztek vissza, nem tanulmányozom: Veled
milyen lett volna, a sors –lezajlott dráma, ennél százmilliószor fontosabb
örök hiányod!

Nélkülöző Nobel-díj jelölt

Polgármester úr, kérem utaljon ki számomra
egy lakást, amelyben családommal lakhatom
nézze verseimért nem kaptam annyi pénzt
hogy magam vásárolhatnék
mint politikai menekült, nem lakhatom
Európa–albérletében, mert lassan kenyérre sem jut elég
és végül is szívességét csak addig kérem
amiig megkapom a Nobel-díjat, mert én biztosra veszem
annyira intelligens szakemberek döntenek
hogy megértik verseimet
Bankigazgató úr, tudna számomra tizenötmilliót
folyósítani?Garancia az, hogy megkapom
a Nobel-díjat, ugyanis esélyes lettem rá, az első
versemet amikor publikáltam, 52 évig zaklattak
érte a szekusok, Erdélyben éltem akkor, igen
Mélyen tisztelt Hölgyem ön elég gazdag
akár kölcsön is adhatna túlélésre csupán
némi pénzt, ha tudná kedves életemben
mennyi szép szerelmes verset írtam
nézze, Önnek igazán elárulhatom jelöltek
Nobel-díjra, esélyes vagyok, mint bárki más
nem akármilyen irodalom ez, nézze
a többi a fordítókon múlik, svédre még senkit sem
találtam, aki előleg nélkül vállalná
ám de hirdetem, hogy fordítót keresek
Miniszter úr, hát Ön se óhajt hinni nekem
pedig elképzelem, Istenem milyen büszke
volna rá, hogy támogatott, azt is mondhatná
felfedezett, csodálnák a zsenialitását és
újraválasztanák, biztosra veheti
Nahát senki sem áll kötélnek sehol
e töredék hazában, nem sokat adnak a versre
élt itt olyan elődöm, aki hetekig nem evett
s most úgy tűnik én vagyok ezen a bolygón
a világhírű szegény, kinek üres a zsebe!

Mint Don Quijote

Ügetünk tovább búsképű lovagként
küzdve a sors óriás-szélmalmaival
láthatatlan seregekkel vívunk
tükörpajzs- és lézerkard-viselőkkel
bolond fölényes reményekkel harcolunk
vad vágyak hajtanak lankadatlan
végtelen mélységek felett végzetes
hidak töredeznek alattunk
lovunk, ha szárnyra kap -
szolgánk szamárháton
jelenti majd:
„Uram, csoda történt, újra felkelt
a Nap
és mi élünk, sok nemléten áthaladva”!

Más partok felé

Mint kövült tájakon önmaga sorsának
panoptikumába fagyott minden szereplő
nők, férfiak, ifjú barátaim és gonosz ellenségeim
lányok, asszonyok, akik szerettek
és lány, akit sokat lobogva áhítottam hiába
épületek, városok, utcák, lépcsők, terek, kapuk
színek és hangulatok, bolond rajzolatok
nem több semmivel az életünk
és mozgásunk vonalait nem is értjük
hideg márvány végtelen, holdarcú sok semmibe
olvadó szerelem szerepek, éhség, félelem, fájdalom
alakok, valaha nyüzsögtek betévedtek életembe
időm mozaikkockáin üldögélnek ráérősen
ahogy lapozom, rétegek lapjait szívesen tagadva
azonosságomat, mert a változó testi formák között
egyre komolyabb különbségek érvényesülnek
hiányzik a hajam
kezemből kihullott a cigaretta

holnap felől érkező édes fuvallatok
eloldott folyón úszik csónakom
míg önfeledten alszom és egyre távolodom
(szívemen, hajdani álmok parázslanak)!

Levél H. Úrnak

Meglepett Jack Woldans: Hádesz sisakja
szövegéből a két idézet közé ékelt Vád-
beszéd, amit Ön gondolom pénzért
közölhetett piros-reklám lapban
mélyen tisztelt H. Anonymus szerepét
most én igazán nem a hatalom oldaláról
nézegetem és nem is a habzó szájú nagy
úrhatnám honfi-lobogású ellenzék sötét
bíbor páholyából készülök szólni, hanem
mert unhatnám a hasztalan önvádat is
most választások közben ám csodálom
sajnálom is, hogy ez az élénk és okfelismerő
írás késve kerül kézbe, még akkor is
ha Hadész sisakjából óriás szurokfekete
pillangók röpködnek ki, vad rajokban
és van, hogy vacogunk a félelemtől, hogy ezek
valamely harmónia értelmes nap
ragyogását képesek lehetnek elfedni
élet-egünkön végtelen időkig…
Késő az írás, lám kire ad voksot egy lúgozott
agyú nép, idomított, rettegő, törpe
tanítókkal vakított tömeg, tisztelt H.Á.
Európa fénytelen szűk sikátorain botorkáló
megalázott sokaság lankadt és tudatlan
menetelése valamely névtelen tágas
vesztőhely, vérmező vonzatába halad
szótlan legyintve a kiszúrt szemű
országképviselő plakátarcra
a törvény szavát, miért ne a hatalom
hajcsárai szabnák hitvány céljaikért
miért ne játszanának bankokat pénzelve
míg egyre több hajléktalan szorul életpartra
gazemberek kedvező világa virágzik itt
olajszőkítők, bankárok, miniszterek új
fényűző palotákba költöznek a
szegénység szagú betontelepekről
privatizálva a nép vagyonát idegenek javára

2.
jajveszékelve meakulpázhatunk tisztelt H.Á.Úr
A tudat rejtett zugaiba kergetett félelem pillangói
életre kelnek nyüzsgő lárvákból
Hadész fekete kalapjának kedvez a pusztulás
hacsak jövendők szánakozó angyalai ránk nem permeteznek
éltető nedűket kijózanodni, hogy ne kelljen rejtegetni
a godolatot, hogy születnie kell fogékonyabb nemzedéknek
akik leborulnak az ősi bölcsesség előtt
s bár magukban hordják a fájdalmat, mint az óceán
és önzetlenül tudnak szeretni újra
Hadész gyászos pillangói lehullnak
alvadt szurok éjszakák mezőin
s a szívekbe rejtett fényből lobbanó
fáklyák ragyogása fogságba ejti a bűnt
Tartson velünk H.Á.Úr, kiknek van hitünk
a nagy vad utolsó menete következik
mikor senki sem tiltja a balga is képes a rosszra
örömszerző ország miért ne lehetne e föld
jámborrá szelídülhet az acsarkodó
csodateremtő szeretet a kozmikus arány
más kiút nem valószínű, szájhősök hangja
kiszárad és a gyűlölködők
keze megtorpan – elhullatva a kést-
egyszerű vagy bonyolult feladat
e káoszból világot teremteni, hogy a szennyezett
anyag felett alkosson az eszmény!

Különbség

Napimádó kígyók között
kopár dombokon, hol fű is gyéren terem
kövek között kihajt a délceg fenyő
sokkarú ágaival, az ég fele tör
sejtve honnan remélhet örök
derűt

alant az ember
részeg ámulattal
topog!

Kátyú

Szakadékba rántott valami
amit meg sem tudok vallani
és kedvezőtlen hírek ütlegelnek

Bizakodom mégis, gyorsan mulandó
bajokról van csupán szó
örök harc, bölcsek és őrültek között

Ha sok esztelen vigalom
jár körül, követheti siralom
aki örül, kiderül, minek is örül

Tartsd magad, bármi érne
fogadd a jót és a rosszat, egy az érme
e hely érdemed szerint való lehet

Lehetne riasztóbb sötétebb táj
ahol a büntetés n-szer jobban fáj
más univerzumok hűvös szféráiban!

Hajnali meditáció

Szél dúlta homok sivatagon
elhabzó kék idő morajlik tova
végtelen kép, harsány színű nappal
verskapujához érkezik a költő
koldus vándor gyanánt, ám
virágzó fákról és tiszta folyókról
álmodik, új kultúrák magasztos
városairól, a szeretet világosságáról

Tömérdek univerzum felettihez
fohászkodik egyszerű alázattal:
„áldd meg szavunkat és kenyerünket
asszony és férfinép harmónia nélkül
szédeleg világunk hamis káprázatában
, hadd emelkedjen végre az ember
korszakról-korszakra zuhan, és
kiontott vérszennybe hempereg”!

Hajnali fohász

Ó röpíts dalocskám
Viradzsa-folyamon túlra
földi bolygókon céltalan
ne vándoroljak
szenvedés mezőkön
gyötrelmek, aggodalmak útjain
segíts átjutni e zavarodott világon
amely nem hallgat többé
józan gondolatra
csak habzsol, tombol
és mészárol
Röpíts, ó dalocskám
fűszál mivoltomnak adj
harmatcsepp kegyet
vég nélküli kötöttség sűrűből
nem szabadulhatok másként soha
itt visszarántanak barbár szenvedélyek
melyektől távolodni nem enged maya
varázsa könnyen kápráztat
bármikor elragad ravaszul
Maha-mantrám ó
kedves dalocskám röpíts hát
zengve –zengje ajkam
megbocsátást remélve!

Bogár László köszöntése!

Felbukkant, ahogy végtelen tengereken világítani kezdenek
szelíd tornyok, hogy lássanak mind a balga tévelygők
és van, hogy beszélni kezd a sokaságnak, hazánk
valós sebeiről, százados bajairól
föld, víz, levegő, tűz őselemek sodró sorsáról őszintén
csodálatos anyanyelvünk csodateremtő varász erejéről
bátran mutat több ezer éves múltunkra, hogy jelenünk
kedvezőtlen pontján merítsünk bátorságot
mert megkondult az utolsó lehetőség harangszava

Nem lehet halogatni az összefogást, azok ellen vonulva
akik, idegeneknek kilopják talpunk alól a nemzet értékeit
népünket letiporva gazdagodnak, mert nekik kedvez
a sztálini alkotmány és fogyatkozik, mint számtalan Mohács
után a tiszta hazaszerető lélek, amely féltve ölelné, építené
minden magyarok jövőjét új valósággá nemesítve
önzetlen szeretettel a boldogulást, igaz testvéri lelkesedéssel
mert elárult minket rútul a marxista karta: vad kapitalista
öncélú harácsoló, haramia és hazug banda

Aki megérti beszédeit egy igazi hazafinak, cselekedjen
jóra buzdítva jámbor elnyomottakat, ott ahol él
vagy ahol élni szeretne emberibb módon békeségben
hatalom bitorló vörös bárókra soha többé nem szavazva
álságos kufárok dobra vertek mindent ami érték
lopva, csalva gyarapodtak marakodva közbirtokon,
aki álmaitokat álmodja és megnevezi bátran a bűnt
világosság hordozó fáklya fényét, kövesd,
kivezet e káoszból gyönyörű hajnalok mezőire

Látnod kell a holnapod felaranylón, mint pontos irányt
kép
nélkül
senki sem képes
tudatlanság sötétjében botorkál csupán
nem véletlen, hogy megszólít téged, mert azok közül való
akik ismerik az utat, és ezért végre valaki itt van, egy férfi
jó utat mutat, csapdába vergődő ármány taposta
Magyarországnak!

Hajnal

Óriás kövek, tavak, fenyvesek
nem tudnak kilépni álmaimból
velem csavarognak a világban
töretlen egész a honi táj
rejtve látomás kazettákba
Nap robban hajnali égre
szél dúlja gyönge erdeinket
a gyökerek nem fonják át a bolygót
Lábnyomod még ott remeg
harmat pázsiton
de az árnyék, szakadozó gyászlepel.

Szilánk

Megszokta a szem csodálni
mindazt, ami gyönyörű
emiatt, nehezen csukódik le
örökre !

Életvitel különbség

Krapek és Krapekné
vagy tisztelt szépleányuk vagy tisztelt tanult fiúk
sajnálnak, lemondásaimért, furcsának találják
ez nem eszik húst, valami imákat mormol
még sört se iszik, mondják és nevetnek
szegény, holmi legendákat idéz, Istenről tud
történeteket, nagyon hiszékeny, ezek az új
vallási őrületek, micsoda gyermeteg mesék
Halál utáni életről szónokolnak, önfényű bolygókról
pedig ez is tanult ember, és ilyen kopaszok
társaságába jár, énekelnek, táncolnak
és rengeteg képtelenséget beszélnek
hogy bűn a szex, abortusz, gyilkosságnak
minősítik a vadászatot…mi örömük marad
ezeknek a bolondoknak, nem értem miért
mondanak le a gyönyörökről?!
Krapekék normális józan gondolkodásúak
modern emberek, nem hisznek Istenben
a tudományokat tisztelik és semmit sem
tagadnak meg maguktól, persze csak mértékkel
kevés alkohol, néhány cigaretta, drogból is kóstoló
a lányuk, hogy kihez ütött fene tudja egy kicsit
prosti természetű, a fiú végül is elvégezte a főiskolát
nem tudott elhelyezkedni, nagy a munkanélküliség
Semmi baj Krapek papa jól keres, a fiú csak szórakozzon
még fiatal, csajozik hát mikor, ha nem most
Krapek mama jól főz, a családban mindenki
kövér és boldog, tisztességes adó fizető polgárok
Krapek papa néha piásan érkezik, énekel
öblös hangja bőszíti a szomszédokat, megesik
hogy egymásra kiabálnak, szidják kölcsönösen
az édesanyákat, vagy esetleg hajba kapnak
így zajlik az élet, azt hiszem századok óta, no és ?!

Exhibicionisták

Lobogva mindenütt, mutogatni szeretjük magunkat
öltözködünk, hogy olyannak lássanak
mint, amilyenek valójában lenni szeretnénk
de sohasem tudunk olyanok lenni
ezért is mondhatnám, hogy tarka karnevál itt is
ott is az élet.
Az ostoba minduntalan a bölcs szerepébe
bújna, míg látványosan álszerény a bölcs
a rút sokat költ, ha van miből, hogy szépnek lássák
spinék ártatlan lányokat alakítva próbálnak szerencsét
dúsgazdag urat alakít, a nincstelen házaló ügynök
Álcázás megfigyelhető az állatvilágban
lásd a gyönge pillangó szárnyán, félelmetes rajzolat
egy nagy szemű ragadozó portréja áll össze
s a vének, hogy fiatalkodnak, vad színekkel kacérkodva
nézd meg a házamat, az autómat, a feleségemet
soktornyú palotámat, szobromat, festményemet, bakancsomat
versem is igazán nézheted, ne vedd le érte
elnyűtt piszkos maszkodat, ha maradt még képességed
állok mezítlen kirakatba, költsd rám pénzed mondom
és nem maradsz egyedül, magányod terei benépesülnek
gyönyörű, illuzórikus de öncélú mutogatni- valókkal …

Eltéríttetek között

Örökkévalóságnak ajánlom törekvéseimet
itt a szellemi –hajléktalanok földjén
ha szólnék is, nem sokra mennék
bár reményem fel nem adom
hol csábenergia kötöz feltételekhez
kevésbé szerencsés nőket és férfiakat
árgus szemekkel figyelem az értőbbeket
agyukba hazug világkép dermedt
szabad szerelemre okított csordák
angyaltestű démonok sikítoznak
anyagelvű szeánszokon hivalkodva
világteremtők köntösében látszat-tudorok
és birtokolnák a sokdimenziós tereket
szélárnyék verte népség ágál tudatlan
a hatalom közelébe szeretne jutni
otromba, bárdolatlan fajankók
letaglózó szenvedélyek rabságában
ami kipattan fejükből, azt képzelik igaznak
nem a sok ezer éves törvényt
valami kedvező elméletet választanak széllel
bélelt csoportok, minimum istent játszanának
felfuvalkodottak társasága kevélyen menetel

ideiglenes mezőkön, acsarogva
szédítő mélyre zuhant az értelmes
ember!

Elhagyott bázis

Szemét, káosz elszürkült csend
vasbetonnal kerített felsebzett udvar
"dicsőséges elit hadsereg" után
letört ötágú csillag árnyéka a falon
megcsonkult vasgerendák tört ablakok
ajtók ki-be nyikorognak a szélben
konzerv dobozok, kábel darabok
félig égett könyv, rozsdamart kanál
szitává lőtt céltábla maradvány
lyukas zsákok, félkezű játékbaba
nyitott szemén barna árnyékok
cigaretta doboz, ragacsos olajfoltok
a lerobbant sokszemű épületen
alig maradt vakolat, vásott gumikerekek
katona bakancs, sebzett földvonalak
macskatetem, fent varjak keringenek
újságpapírban kiégett csapágy, szikrázik a nap
kivonultak végre, eldübörögtek iszonyú járműveken
smaragd zöld fű serken, itt-ott
hirtelen nőtt pitypangok
túléltük a barbár időket
ezek szerint mindent túl lehet élni
Szabadok vagyunk, nem egy csalóka álom
mit jelent ez a meggyötörteknek
mit jelent ez a szolgalelkűeknek
akik nincstelenek lettek
mit jelent ez az osztályharc-vezéreinek
álruhában hányszor lopakodnak vissza
ragaszkodni foggal és körömmel
pompázó bársonyszékekhez
vagy épen ők vásárolnak új hatalmat, a párt elit
zászlók lengenek, születhet egy tisztább nemzedék

annyira felfoghatatlan ez az egész
tényleg porba hullt, összeomlott
egy nem kívánatos zsarnokság
egy elvadult hatalommal kevesebb
a Földön !

Elégia

Mi lehet a dolgom e világban
ha oly gyönge vagyok, hogy senkit sem
tudok jobb belátásra csábítani
tehetetlen csak nézem a sok elesett élőlényt
ezen a megtévesztett planétán
hivalkodva tetszelegnek mulandó tájakon
látod

szavaim hullnak
falra hányt borsóként peregve
nem értik, nem hallják, mert valami más
vonzalmak, szenvedélyek rabjaiként élnek
és apró kicsinyes dolgaikat kérik csupán
(színes üvegcserepeket, mint a gyermek)
ami a pillanatok síkján elégedetté teheti őket
boldog idők örök-bolygóiról hallani nem kívánnak
a jelen morzsáit gyűjtögetik kunyerálva: „a mindennapit”
magasztos vágyakra-örömekre már nem emlékeznek, hitetlenek
többmilliárdan a kéj csapdáiban, olcsó élvezeteket hajszolnak vad önámításban, mámorító italokat hörpölve szédelegve, habzsolva csömörig

Nem lángpallosok kellenek, egymást ölik, pusztítják
kegyetlen háborúk helyszíne lángol amott, emitt
ám hangomnak más erőt ha adnál, hatékony
ébresztőt, hogy szólni tudjak testvéreimhez
legyen valami értelme végre a szelídítésnek
profán városokban, ahol élek, megannyi balga között
irgalmazz, szenvedők körforgatagán
ámított hitványak sokaságán
kik rovartudat szintre zuhantak
számkivetettek, egymást halálra taposva
nyújtóznak üres buborék-csillámokért !

Egy szolga éneke

Hagytuk sok szép nyarunkat futni tétlen
töprengtünk csupán, az igazságot keresve
nem gyűjtöttünk vagyont: autót se palotát
mint más kapzsi népek, de azt mondják
a szentéletű bölcsek, mindent megkapunk
odaát, s aki itt harácsolt javakat halmozva
megnézheti majd magát, sötét-bolygókon
időzhet sok millió éven át…

Egy kiállítás apró tanulságai

Fiam, bizonyosra veszem, hogy holmi vélt igazságokra utalhatok csupán
világhírű festő alkotásai, hogy ilyen egyértelműen jól hatnak rád
eszem ágában sincs csökkenteni a pozitív élmény gyönyörű tüzét, a magam véleményét próbálom esetleg mentegetni, amikor olyanokat mondok neked az ismétlő tenger hullámaira emlékeztet a szerző, azzal, hogy kedveszegetlen ismételi az újabb-újabb és újabb egyneműen hasonló kísérletet a forma és szín körtánc-körzene-körlobogás dinamikáját színmások ellensúlyaival, mintha nem tudna nem akarna, másba fogni, mert megkockáztatom:annyira élvezi ezt a mozgás lehetőséget beleszédül ebbe a nagyszerű lendületbe és képtelen kilépni ebből a képből életmű kiállítás lévén a balga utókor láthatod sorba rakta az egyneműséget még riasztóbban ezért hat a vonalak és színek gömbtánca, képzeld el Roden a „Gondolkodó” szobrát ennyiszer ismételgetni hol a jobb…hol a bal lábára támaszkodva és lehetőség a karokat is felcserélni, mert szuggerálni lehet valami parányi belső változást de úgy elképzelhető, hogy egyazon gondolat-atommagját x-szer újra játszani őrületből lehet, vagy zenei gyakorlatból, amikor skálázol alig felfogható változásokkal a ritmusban a hangszínben, a lendületben, de az Isten-szerelmére, koncertekre ugyanezt a kedvtelést
megjeleníthetem-é mondd? Vagy mentsük a világ, és általad, oly nagyra tartott festő életmű kiállítását, azzal a keleti mély bölcs mondással, „hogy egész életünkben képünk lényegét tekintve egyetlen képet festünk”? Rendben van, rám is éppen úgy hat ez a festészet mozgás
mint bárki műélvezőre de nekem ezekből néhány elegendő, ahhoz, hogy újra éljem a szerző ős ösztön-űzenetét, a kiállítás látványa amiatt zavart, hogy gyakorlat közben pillantottam meg a balerina kínos, önkínzó vergődését, amikor egyazon dolgot gyakorol és tébolyodottan
örvénylik, minden parányi sikerrel újra és újra, nem tudom pontosan mire jó kivetíteni a műhely számtalan tréningjét a nézők irányába, a japán festő állítólag többezerszer rajzolta le a kakast a legapróbb toll-részletéig, hogy megtanulja aztán három vonallal ábrázolni a kakas lényegét de csupán az utóbbit kívánta esetleg bemutatni. Minden lehetséges félreértést szeretnék elkerülni, ugyan a világhír elnyerésére, ha ez kell, legyen meg, nem zavar, hogy mikor és mivel táplálkozik a közízlés esztétikára hivatkozva kordivatként (mindössze azt magyarázom)
miért volt elegendő számomra olyan rövid tárlatnézés, még azt sem szeretném sugallani, hogy igazam van, mert ha mások is olyan szakrális csodálattal és őszinte lelkesedéssel élveznek egy tárlatot, mint te, akkor igazán érdemes volt a szerzőnek elkövetni mindazt amit elkövetett
hiszen te bepörögve, táncoltad lelki síkon körül a művet és szerzőt, és ez csodálatos öröm mert végülis nagyon kevesen képesek lelkesedni ma már a művészetért!

(Elkoptatott sorsommal úgy vagyok, hogy a traszcendentális igazságok irányába mozdultam el ebben a dimenzióban egészen más a mérték más az érték, mégis tagadhatatlan, hogy e tárlatnak számtalan irányú törekvése, kozmikus megértést feltételez lehet, hogy a feltételekhez való kötöttségünket szerette volna kiemelten hangsúlyozni a szerző vagy tán a tragédiát, hogy az ember, mint értelmes lény, érzékein nem tudván uralkodni újra és újra elbukik az önmegvalósítás váratlan szerpentinein, bárcsak Ti is próbálkoznátok mielőbb felismerni e káoszból, hogy merre a kiút…)