B.A. Paramadvaiti Maharádzsnak (Pariprasna)

Hallom, Te az elesetek megmentője vagy
kívánod-e látni a világ legszerencsétlenebbjét
aki szenved, mert tudatlan vak sötétben él
ó engedj a tudás fáklyafény közelébe érnem
ki tudja, mily időtlen idők óta utazom, reménytelen
a születés, szenvedés, öregedés, halál körforgatagában
halandó vagyok közönséges, tégy halhatatlanná
vezess a valódi tudás kristály vizéhez
hadd oltsam szomjamat, nyomorultak sorsát élem
irányíts a végtelen szeretet felé, amely örökön ragyog
porba merítem homlokom lábad előtt

Vezess szent ember boldogság, üdvösség felé
önámítás dimenzióján itt minden gyökértelen
eltűnnek lassan holdak, napok és csillagok
az évszakok kacérkodva csábítanak és becsapnak
szépség formáit keresve virágok lázítanak
bódító illatok kötözhetnek, védtelen vagyok
látod elkáprázom a színektől is, és nektár ízű szavakat
ízlelek naponta nyomozva a legfelsőbb után
de önmagam juthatnék-e előbbre, ezért kérem kegyedet
segíts e göröngyös úton, igaz ösvényt találnom
lábad hűs árnyékát keresem menedékül csupán!

Debrecen, 2001-06-21.

B.V. Szadhu Maharádzsnak szeretetteljes hódolattal

Királyi pompa és hatalom adatott neked
minden földi jó, amiről lemondtál
hogy, mint rongyokba öltözött szerzetes
vándorolva hirdesd Isten dicsőségét
s amerre jársz, felvirrad a szeretet-napja
aranylón, lángolón szikrázva
Lezuhant lelkek megmentője lettél
évezredek érlelte mozdulataid lenge íveiben és énekedben
kristálytiszta jelbeszéd tánc-metaforákban
elhoztad az ősi bölcsesség igazát, Indiát, a csodálatost
elhoztad nagy szívedben a szeretet parttalan óceánját
Óh áldd meg, sanyargatott népünket, szentember
sarud közelében keresünk menedéket
veled lelkesedve énekkel, tánccal imádjuk a Legfelsőbbet
veled könnyű felség sugárzó lázban cselekedni
elhoztál valamit, ami tudatunkat felemeli
torkig szennyezett anyagi valóság szintről
kinyitod előttünk a megértés kapuit
kik sodródunk, gyökértelen szalmaszálként az időben
veszendő sorsunk e tájon összefoghatod, isteni ember
”menteni, ami még menthető” úgy mond
elhoztad nekünk az örök világ világosságát!

Balástya, 2001-05-20.

Hódolat

Olykor ott ülsz a parton, kezedben ékes fuvolád
milyen lehet a dal? minden mesterek mestere
milyen lehet magányod? a tűnődés világok felett
kívánságteljesítő fák közelében, virágzó évszak idején
felmerül, ha megpillantod magad elméd-öntükrében
és eljátszol a lehetőséggel, hogy dallamokba oldj
ajkadhoz emelt fuvoládon fennkölt érzelmeket
három világ-tudatát, mámorítón édes nektár ízével bódítani
mérhető lehet-e a boldogság, mikor könnyedén szolgáid
Táncba kezdenek a lábak, önfeledten lelkesedve, annyian, kik ismernek
végtelen szerencsések, bennük a gyönyör többszörösen fokozódhat
finom rezgéseken át, amit küldesz szent harmóniák zengzetében
és híveid, ahogy énekelnek végtelen szeretet sugárzón
hasonló pillanatokba onthat illatot minden lehetséges szépség
megnyilvánulhat a tiszta jóság, mely minden fájdalmat
parttalan örömmé nemesít, Mindenkitvonzó, illessen örök hódolat
szeretném valahol szolgáid szolgáinak szolgái között felismerni arcom
ám e hosszú úton, porszemnyi érdemem se maradt!

Debrecen, 2001. április 1.