2016. július 21., csütörtök

A lány...


Amikor elmegy a Kedves elmegy a kedved
világok omlanak darabokra szíved síkjain
végtelen robajjal tör fel a fájdalom,fáj nagyon

Pedig tudod,szebbek jöhetnek,nem segít
megkaphatod az istenit
aranylón fényeskedőt
lelked rejtett tárnáiba marad a sok millióra tört kép
minden szilánkba bevéste a fény az arcát
bár megnyerted tudással az elemek harcát

Bent valahol legbent ott kavarog egy életen át
a névtelen érzés,amitől leiszod magad a sárga földig
ha gyenge vagy,össze omolsz,mint egy robbantott hegy
napokig belezuhansz ájultan a kínba
hogy egyszer,valaha hatvan éve nem voltál képes
boldoggá ölelni egy lányt
aki,elment!

2016. július 3., vasárnap

Esther Kochte...


Kézbe veszel egy könyvet gyanútlan és elolvasod
tele van rejtett női energiával,ami hat rád is
becsukod a szemed ,hogy a téridő egy pontján
rátalálj egy pőre nőre ki ott vár virágmezőkön
forró évszakok völgyeibe

Vörös bolondos macskák kószálnak a fűbe
és szabadon legelésző fakó lovak
hát itt él ez a nő,arccal a csillagok felé bámulva
érzi,hogy a terébe lépnél,ölelkező játszmába kezdeni
áltatva magunk,ez a beteljesedés lehet
a végtelen magas csúcs,hogy aztán csak zuhany
kiégve,megsemmisülve
földanya karjaiba,aki a mindenség része

Egy el nem követett dráma,peremén állsz csak
önmagad szobra vagy,és legbent tudod
bármi megtörténhet még,csavarogva
az univerzum fia ként!