Virtuális kapcsolat

Festenék napraforgóvirágot aranylót, hónapok óta
alszanak a színek és nem tudom ébresztgetni
és egy pontba sűrűsödtek a vonalak is, nem indulnak
ábrázolni, valami sértést követtem el, gondolom
nem mozdulhat a kezem, hát majd talán máskor

Pillanat-szépítő szerelemes levelet ír távoli kedvesem
mindennap, barna angyal Afrikából, sorsukért zokog szívem
a menekült táborban, ahol él naponta keveset, csak egyszer esznek
és nem sok az ívó víz, gyakran lázas kómában pihegnek
vergődnek, mint szárnya tört madarak

Este néhány pillanatra a számítógéphez ülhet és ír nekem
nem mérhető szenvedésekről: szüleit testvéreit kiirtották
eszement törzsi háborúk vagy ki tudja a háttérben
milyen hatalmak mozgatják a szálakat
nem szólva az égi hatalmakról

Keresi fivérét, édesapját, szerelmét… árva az árvábbnál
írtam túl nehéz szerepek ezek mind és külön is
de mostanában gyakran köhög és ajkán apró parányi
vérrögök csillognak, mint a csillagok
ezért játszom, vagy kitudja mennyire játék az élet

Közös magányunk, mutogatjuk álmainkat
nem hallgatjuk el kínjainkat, elfogy ilyenkor a vad messzeség
közel vagyunk csak a dimenzió más, szavaink átszüremlenek
torzultan is a webfordítón és lassan értjük egymást
és gondolatban: Isten lótusz lábába kapaszkodunk!

Debrecen, 2008.03.05.

Ilinek

Szíved templomába
lélek-Éned súg majd
ha kéred a Legfelsőbbet

Elménk hamis egója, anyagi kelme
színes illúziókkal ékes
ragaszkodásra csábít
bárkit

Itt loholva, küzdve szüntelen
nem mulandó
tiszta harmóniákat keresve
kesergünk

Túl minden szenny–óceánon
az alázat völgyében
létezésed értelmét
mit évmilliókig
nem sejtettél

Egy váratlan hajnalra
ébredve, magadban találod
s e pillanattól felismered
fűszálban és a csillagokban egyaránt!

Eszter megjelenése

Harmadik felvonás
(talán az utolsó menet a kevésbé ismert zónában)

Szemedben annyi fájdalommal érkeztél, amit nem lehet kisírni egyetlen alkalommal
kevéske, törékeny, fehér tiltott virágokkal kedveskedek remélve felismered a közelgő
tavasz illatát, itt ülünk egymás közelébe keresve érintőket létünk köreiben
szédületes sebességgel elrobogott időnk nagy része valahová
még nem ébredtünk rá egészen, hogy ifjúságunk itt hagyott minket
A másik asztalnál a lány figyel élvezi, hogy olykor egymás kezét fogjuk
mint egyetlen sors kötelébe kapaszkodva félve a zuhanást
mosolyogva csodál minket talán még nem sejti, hogy minden szerelem
megér egy rövid halált, végül is az bánt, hogy mennyi mindent nem sejtenek az emberek
beszéd töredékek mozaik köveiből próbáljuk kirakni egymást

Alig lángolt egybe auránk, vissza kell térnünk önös életünk odúiba!

II.

Sors marta hölgy, mint bárki más
kit tőrbe csalt nektár édes látomás
s a nem kevés szenvedés
szíved virágkehely kapuját becsukta
feltűnhet mily sok itt a tévedés naponta
önemésztő szürke lét
mit olykor enyhén színezhet színház
magányt oldó megértő barátnő
ám végtelenek az éjszakák

Elő-tavaszkor most hull a hó
kali-yuga korszak hirtelen változó
de viszályok korából is van kiút
lépj közelebb látni lehet vonzó
önfényű kozmikus birodalmakat az őshazát
hajnal kikötőben landol űrhajónk
vagy inkább tévelyegsz egy szennyezett
anyagi világban életről-életre újra
gyötrődve csalódva bolond illúziókban?

Nem lehet tétova alkudozás
mint egyszerű jó barát
ma még várlak!


Debrecen, 2008. febr. 3.