1988. április 21., csütörtök

Áldozat

Kegyvesztettek, zavarodottak lettünk
múlandó anyagi világok rengetegébe
sötét szennybe tévedve keressük
hasztalan az égi nektárt

Sorsunk fájdalmak szüntelen aggodalmak
szörnyűségek és reménységek megismerése

Óh, Ísvara, kérve-kérlek fogadd el áldozatom
óriás virágokat képzelek lábod elé
illatozó végtelen mezőket
és mindenféle virágszín nyelveken
üzenem hódolatom
mikor emlékezem óh, Ísvara
könnyű fuvallatok hullámai boldogítanak

Színarany és tiszta ezüst edényekbe
vizet, kristálytálakon finom ételeket
áldozok látomásom csöndjében
keverhetek fenséges ízharmóniákat
Tulaszi-levelek díszítik körbe
szemvidító asztalod dúsan rakott
édes gyümölcsökkel
és ajkamon fölzeng a dal
a szent örökérvényű ősi-mantra
kozmikus rezgése áthat fűszálat és csillagot

Szenvedélyek városaiban vonztak
csábító ragaszkodások,
mert ébrednek bennünk harsány
késztetések, hogy rabságba rántsanak
(tudással teljes tudatunk) tehetetlen
vágyak béníthatnak bármikor
esendők vagyunk elbukva
sóvárgunk újra és újra:
hogy ébredne szívünkbe
önzetlen Isten-szeretet

(Itt ülök még figyelve az utolsó füstölőt
miközben mérhetetlen idejű évszakok
rohannak valahová)!