Ofélia...

„Ofélia vagyok. Szeretet vagyok. Egy buliba szeretnélek benneteket  invitálni. Szeretném,ha díszvendég ként jönnétek el. Ajándékokkal várunk.”

Tündéri entitásnak,olyannak,aki felsőbb dimenzióba
örvendezik sohasem írtam még,elképzelni sem
tudtam volna egy lehetséges beszélgetést,de miért is ne
lehetne eleven csatorna egy vers,hiszen nagyon is
célba érkeznek üzeneteid hökkenve olvasom épp
ölelés,csók szavak szerepelnek szövegeidbe nem csak
szüntelen szerelemre éhes költőt hozhat lázba
könnyedén érti csábításod bárki egyszerűbb lény is                                                                            szeretet lobogó buliba invitálva
minket földlakókat,mintha mi pihe könnyedén érkezhetnénk
édes égi lakomákra,táncolni fénytestű hölgyekkel
legfeljebb betévedünk egy képzelet téridőbe
remélve,hogy megtalálunk téged

Csodálatos lények vagytok,ahogy kedvesen tanítani
szeretnétek,tiszta szeretet nagyszerű szerepeire
feledtétek,hogy millió kötelék köt minket gúzsba
és jaj,annyi minden lehúz a sárba elszennyeződni naponta
panaszaink,nektek nevetséges nyafogásnak tűnhet
lepillantva ránk talán a kép enyhébb,noha mi is szeretnénk
játszani vidáman felszabadultan                                                                                                                    sötét démoni ködből,amelybe taszítottak évezredek óta
derűnket ellopták,cédákra bízva szívünket
és ma ébredezve minden tudásra egyre jobban
szomjazva szeretnénk boldogulni

Fogadj szívesen hát, ha álom ösvényen eljutok
közeledbe felismersz majd megfakult fényem
és itt-ott akadhat fekete bánat morzsa is rajtam
gyilkos háborúk,gyógyszerekkel mérgeznek e tájon
 élőket,sokan lopnak,csalnak,ölnek
de mindent hagyva,hívásod nem veszem semmibe
okítom szívemet boldog ragyogásra
legyek méltó vendéged vidám és jó reményű!