2005. június 26., vasárnap

Mariannak 2.

Majdani szobrom készülsz szeretni valahol
mit finomkodó szobrász tökéletessé hazudik
bár karom forrón ölelt volna, hűvös tekintetem
a távolokra rögzül és bronz másom ott a téren
Tűri a rengeteg virágot ábrándos szemüveges
csitrik ajándékát vagy álmodozó szemű hölgyekét
akik Veled együtt csak a testig érnek el
lélek mivoltunk nem sejtik, bár minden anyagnál
Örökebb életet él, önfényű bolygókon, sajnálom
a percnyi őrületed, hogy vissza varázsolnál újra
belátva jobb lett volna egy sorsot velem élned
több ezer nő közül erre lett volna esélyed!