Vers I-nek

Közönséges, szennyes vonat jött, és elszáguldott
Veled
vissza andalogtam a villamosig, nem tudom
miért engedtelek el, borús, álmos maradt a nap
egy kis ragyogást tőled várok, küldj nekem
töretlen, szép reményeket, hogy érdemes élni
és szeretni késve érkezőket, hogy felfogható
a gondolat, s a szennyezett anyagi világból
e bolond vak falkát kivezethetjük a halál
mocsaraiból…
s hogy társulsz velem józan-esztelen mindenben,
hogy harcra legyen kedvem
az elesett-lelkekért
akik ott ülnek tudatlan a tudomány padjaiba
és tömik agyukat, minden szeméttel!

Akik rég feledték a kozmikus törvényeket
századok óta fakul emlékezetük
s ma nem értik, hogy halhatatlan-lények
csapongnak ebben az illuzórikus reklámfényben
tévelyegve, hajszolva szakadásig kéjelegnek
mi az élet valódi célja, már a tanár úr sem tudja
élőlénygépek közlekednek zsúfolt tereken
vásárolnak, étkeznek és éheznek fáznak sírnak és kacagnak,
mintha valóban élnének e bábú sorsban,
mintha valóban eljutnának valahová
ám önmagába rántja őket a körforgatag
évmilliókig születnek virág, patkány vagy félistenként
és zuhannak vissza bárhonnan a földre
újrakezdeni a kínt, s csiklandó élvezeteket
a test dombjain és völgyein…

De, ha Mi tesszük a dolgunk
lankadatlan ébresztgetve a
bódult alvókat sokan felszabadulnak
az anyagi lét szolgaságból

És eljutnak az önfényű
bolygókra
haza

Este van, gyúlnak az áldozati gyertyák
lehetnél, akár velem is!