Enikő...

Kérlek többé soha ne okozz nekem ekkora fájdalmat
hogy elnémulsz,mint egy fa,amely körbe járható
és hiába beszélek hozzá,magamra hagy lebegni
súlynélküli bizonytalan talajon,rettegve,hogy elveszíthetlek
bár alig,néhány órája csupán,hogy megtaláltalak
de meg se láttalak volna,ha nem hiányzok és nem érzed
szükségem van a hangodra,mosolyodra, halk sugárzásaidra
amelyek áramolnak számtalan milliárd sejt mezőiden
hogy auránk minden színe egybe hangolódjék végre
és töltsük be az űrt,amely talán évezredek óta halmozódott

Hát járd be értem az utcákat,a villamos megállótól
böngészve a szaladó számokat majd a tizenegyesig
hogy rám találj addig minden gondolatot elküldök
amely téged tükrözhetne,letiltok minden rügyezni
tolakodó érzést, és ezt a verset sem küldöm el
azt sem tudom miért is írok neked verseket
nem tudok most semmit
nem értek semmit
nem látok
nem hallok

Létezésedről nem veszek tudomást!