Tündér...

"Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ..
Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem.
Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!"

Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!
mindenkinek más az útja
hőség érzete

Tested minden elérhető sejtjét érintettem
sejttudat szinten veled létezem az időben,tudatod
még ha kidobna is, olykori idegáramláskor
(mikor önmagadat is nagyon nehezen fogadod)
aztán vannak a nem kitörölhető közös pontok
amelyeket senki és soha nem tudna megfejteni:
magasabb párna,máhá prászádám ki jaj,sorolhatnám
mobilon kérdezted idegesen kétszer egymást követően
„szeretsz még”Miklós szeretsz még engem?
-amikor Júliával maradtam a teázóba…
vagy amikor ezt mondtad:”könyörgöm,ne taszíts el
magadtól”

Ne hidd,hogy most elkapott hirtelen valami bolond
érzelmi hullám és rá akarnálak beszélni,hogy rakjuk
össze az apró mozaikra tört egészet valamivé
(Natalia, démoni beavatkozása rengeteget ártott)
úgy ,hogy talán mégis meg hallgatom a” balladát”
valamikor Istenem forrón vágytál rá,hogy oboán játsszad

Ez nem lehet igaz,hogy ennyire nem maradt semmi

Kisajátítanak ,mint egy bábut,önakarat nélkül
gyűrhetnek-nyűhetnek:az előadó művész,alszik
mélyen,mintha altatót vett volna be és talán álmodik
látomásban látom lángolón ahogy táncol
és belső mozgásra készteti a közönséget

„Fejem felett nagy kalap a kék ég”mondja egy lány
és „hű barátom egy maradt,a köd”
befejezem,mert úgy se értem hova lett a színpad
és miért lebbent fel a bíbor függöny!