II.

Végre ,ha eljönnél Kedvesem és segítenél ,hogy ne jussak
szomorú gyomnövények sorsára
és ünnepelhetném boldogságod
tudnod kell túl sokat vártam,széttépve annyi vágyálmot
egyetlen tanúja szántalan nőalak változásnak,alakulásnak
haj szem színek hasonulásának,ígéret és jelzés illúzió hullámzás
szenvedő fogja ként nem tudtam ,milyen irányból várjalak
volt,hogy fentről érkezőnek hitelek nem látható szárnyakkal
máskor,a tömeg sodródásban gondoltam megpillantalak
az utcán
vagy akár az erdőn a fák között,folyó partokon
és őszintén hittem,hogy lerázod a képzelet falait
megmutatod magad,mert egyedül Te sem vagy teljes

Milliószor sebzett férfi,érkeztem sorsom utolsó kapujába
lehetnél akiért érdemes lélegezni
széttárni a bíbor színű függönyöket
és minden lehetséges fényt fényleni engedni
hogy a gyengén látó világok is lássák
csodálatosan szép lehet a magyarok élete
általunk is!