Lány...

Még nem tudtam ,hogy mi is indulhat el,mikor a lépcső
ház ajtajában megjelentél,ritka kiégett hajjal,vékonykán
törékeny csontúan,karok ,végtagok egyetlen halmazba
lány,akit a szennyezett anyagi világ ordasa megmart
de legalább nem megalkudva szürke egysíkú napokkal
hanem szabadon,ki önsorsával bármi nagyszerűt kezdhet
senkinek se rabszolgája ként

A vak jelenből szavak,mondatok hívódtak elő,miközben
ihatóvá vált a fodormenta tea,ha nem is szenvedtél sokat
de már nem nagyon tudsz ujjongva örvendeni jó híreknek
egy- két színes illúziód bizonyára széttörhetett,ezért most
halkan veszed tudomásul,hogy számodra elérkezett a perc
hogy a világ kitáguljon és előkelőbb helyre tudj jutni ebben
a barbár irdatlanul kemény küzdelembe,hol több százak

Törtetnek látványosan színes ruhákba bújva érvényesülni
óriásfényű rivaldák fényköreiben önmutogatásra,üres látványra
csillogásra gyorsan kialvó villogásra
mint aki a mélyből ragyog fel ,belülről szépülve félszeg
mosolyba rejtőzve,fogadtad első kedves szereped
s már aki többé nem szepeg,gyakori orrtörlésekkel
ígéred,hogy rend bejönnek lassan dolgaid

Csakhogy még minden olyan hihetetlen,szédítően gyors
változások kozmikus irama kapott ölbe, vágyteljesítőre
égi madártoll dunnába melengetnélek és illatos teákkal
kúrálnálak hajnalig finom falatokat csipegetve szádba

Kint a ránk zuhanó fényben kerestem szemed színét
fürdessen boldoggá ez a fényár gondoltam
amikor a távolság kapujából kezeddel még vissza intettél!