Elinor...

Könnyező óriás rózsák nyíltak hajnalomra
a gyönyörűség könnyeit látva indultam a parkerdőbe
ezerszeresen figyelve kövek,fák,élők finom rezgéseit
mintha valami vad szomorúság hívna egyre jobban
amely csak lebeg és nem képes valósággá szilárdulni
közeledbe érve,biztosra vettem ,hogy veled kell beszélnem
ki ülsz a padon türelmes fák árnya alatt a csendbe
Szívesen fogadott szemed,szavad és tested öltönyében
legbent a megértést szomjazó lélek,amelyet nem ismer már
a túl intelligens tudat,mert múlandó anyagi szubsztancia
kételyek gyomnövényeit öntözi napestig és ezek bizony búján
sarjadnak is jobban ,mint szeretnénk beszövik döntéseinket
benövik rútan lehetséges örömeinket és már a magunk
mozdulataiban sem tudunk szilárdan bízni
Ahogy emberhez illene,hitünk gazember démonok megzabálták
és többször sodródunk a kétségbeesés partjaihoz
mégis a látásra tudtuk hagyni magunkat,utazást indítva
végtelen irányába a megértés fészke felé…volt amikor önmagam
tükörképe merült fel szemedbe és láttam mosolyodba merülhetek
mert ugyan ezt teszed te is,csak később kezdtem félni
hogy elveszíthetem a lehetőséget,amely a semmibe nyargal
A másodperc törtrésze alatt is,ujjongtam legbent boldogan
őszinte elfogadás egyre ritkábban nyíló csoda virága miatt
köszönöm szép tündéri hangulatot kölcsönöztél,ehhez fogható
egy következő megközelítés kísérlet következhet és remélem
tudatosan törekszünk önzetlen jókedvet bevonzani
mert szabad az út nagyszerű derűk birodalmai várnak
múlhat rajtunk is közeledni a létezés céljaihoz!