Könyörgés...

„Aki alázatosabb a fűszálnál, béketűrőbb a fánál, és minden tiszteletet megad másoknak anélkül, hogy ezt magának elvárná, az méltó arra, hogy szüntelenül zengje Isten szent nevét.”(Alázat oszlop felirata)


Elérkezik az este,amikor a parányi oltárra beviszem az ételt
és apró kis magnóból felcsendülnek az ősi énekek
miközben ételt,vizet,tűzet,füstölőt,virágot ajánlok fel Istenemnek
itt a megnyilvánult anyagi világban jó érzés fohászkodva
átadni magunkat a meg nem nyilvánult világ tiszteletének,mert
lelkünk csak ebből nyerhet vágyat a szeretetre és reményt
hogy tengernyi sértésünk és rút bűneinket megbocsátja az ég
Ezek az esték láncolata éltet,van mikor magam is énekelek
és a néhány szoba növénynek prédikálok,ha más nincs jelen
a legparányibb élőlények azonos értékű lélek –énnel rendelkeznek
mint az ember élőlény,aki legősibb időktől támadja földanyát
megmérgezi tengerek és kutak vizét,leöli barátait az állatokat
és nem akar megszelídülni ,őszinte alázattal,hogy végre
létminősége emelkedjen fölöttébb a szennyezett szféráknál

Maya mézédes füttyére ugrik és táncol kéj imádón inkább
még akkor is ha tudja vissza kell születnie a földre kínok
és az esztelen vágyak rabságába élni,mint annyiszor próbálta már
dagonyázva a lentiség sarát ,röpke szerelmekért sorsot kínálva
hírnévért,hatalomért vagy gazdagságért mert nem képes érteni
hogy mindennek amit megszerez nulla az értéke a semmivel kel át
léte alkonyán a másvilágba és érkezik majd üres kézzel sírva
Újra és újra elbukva itt,ahol vezető úr a hamis egónk és az illúzió
mert nem könnyű lemondani az ölelésről,óhajok kötnek gúzsba
eltaszítva a felfogható megértéstől amit elérhetnél több odaadással
aki mindig elbukok ,mintha csúszós üveg talajon lépnék
és gyönge vagyok nagyon,összeomlok egy kacér női mosolytól
könyörögve kérlek Mindenkit Vonzó Egyetlen Istenem segíts
hogy méltó legyek szent nevedet szüntelen zengeni!